A Magyar Kupa nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, viszont tudtuk, az Euroligában javíthatunk. Persze nem számítottunk arra, hogy csütörtökön az első meccs előtti napon hatan (!!!!) fekszenek kórházban, konkrétan kiszáradás gyanújával. Köztük Szandra és Viki a két kapusunk. Már ott tartottunk, hogy jó akkor Dorka véd! 🙂 Ő ennek nagyon őrült, mert imád védeni, de akkor ki játszik mezőnyben? Merthogy mezőnyben sem voltunk meg. Aztán jött a hír, neveztük a 2000-es születésű Rompit (Rompos Dóra), így kapus kérdés pipa. Szandra hősiesen vállalta a védést másnap azért, bár én még nem láttam embert ilyen szarul kinézni, szegény…. Szerencsére jól kezdtük a meccset a németek ellen, Rompi be is állt és azt hiszem, így kell felhívni magadra a figyelmet, hogy „Hahó itt vagyok, Rompi vagyok, jelentkeznék kapus posztra a DFVE felnőtt csapatához!”. Nagyon ügyes volt, itt is gratulálok Rompikám! Szombaton jött az olasz meccs. Ismertem őket, játszottam már jó pár játékosuk ellen. Nagyon nehéz ellenük játszani. Verekednek, sikoltoznak állandóan, ököllel ütnek, de hát ez nem balett, mondtam is a többieknek, most kell megmutatni, hogy mit tudunk. Így lett a szombat mottója: Olaszt jó verni! Nem szó szerint, eredményben megverni. És meg is vertük őket, jó játékkal. Vasárnap pedig jött a jó öreg BVSC. Mondhatnám azt is, hogy már unalmas ellenük játszani, de mindig izgalmasak a meccseink. Most sem volt ez másképp. Végletekig kiélezett csata volt, csak a végén mentünk el hárommal. Öt gólt kaptunk, ami remek. Dorka a nyolc gólból hatot (!!) lőtt. Csoportelsőként zártuk az ‘A’ csoportot. Amilyen rosszul kezdődött az egész hétvége, olyan jól zárult! Gratulálok a csapatnak! Hajrá DFVE!