Amíg lányaink pihennek addig szerdánként “Nosztalgia” címmel szeretnék egy-egy igazán értékes blogot leírni nektek. Talán sokan emlékeznek rá, de biztosan akadnak olyan is, akinek teljesen újak lesznek ezek a blogok! Jó szórakozást hozzá! Süssön rátok a nap!

2014.05.06. Dunaújváros-Szentes Magyar bajnoki döntő sorozat, utolsó vesztes meccse után ezt írta az egyik újvárosi játékos. Az a párharc 2-2 után lett 3-2 a Szentes javára két meccsen is az utolsó másodpercen szerezték az egyenlítő gólt, majd 5 méteresekkel nyertek.

Sors

Hát… nagyon nehezen kezdtem el írni ezt a blogot. Nem azért, mert nincs elég ötletem, hogy mit írjak. Inkább azért,mert túl sok minden is kavarog a fejemben. Az elmúlt pár nap különleges volt. Egyszer lent és egyszer a mennyek között. Véletlenek nincsenek. Ahhoz,hogy megtudjuk mit is jelent ez nekünk sok mindennek kellett történnie. Sokan nem értik, a legtöbben nem vagy lehet senki sem. Csak,aki ott van,ezt éli át, reggel ezzel kell,este emiatt nem alszik,amikor választás elé kerül egy fontos pillanatban,csak az tudja mit jelent ez. Tegnap néztünk egy filmet. Amiben, egy sportolónak a mestere akart valamit mutatni,így 3 órát gyalogoltak egy hegyre. Majd mikor felértek, azt mondta neki: Itt vagyunk. Nem volt ott semmi különleges csak egy darab kő. Csalódott volt a sportoló. Azt mondta neki a mester,hogy amíg felfelé jöttünk izgatott voltál, azt mondtad nekem, hogy örülsz. Sajnálom,hogy már nem vagy boldog. Erre a tanítvány azt felelte: “Az út az, ami boldoggá tesz. Nem a végcél.” Jó lenne még Mihi megbeszélését pénteken hallgatni.Hogy a csajokkal az edzésen egymásra mosolyogva is egyre gondoljunk. Arra,hogy jó helyen vagyunk itt. Hogy többről szól ez, mint vízilabda.