Pár napja a Boldog Délután csapattal a Corner étterem előtt ételt osztottunk a rászorulóknak. Nagyon jó érzés volt ennyi embernek segíteni és látni, hogy mennyien vannak, akik tesznek azért, hogy másoknak kicsit szebbé-jobbá varázsolják az életét és karácsonyát. Karácsonykor nagyon sok ilyet hallunk, hogy ételosztást szerveznek, de sajnos ezek az emberek egész évben rá lennének szorulva a segítségre. Ha máskor nem, legalább ekkor egy kicsit néhány órára elfeledtethetjük velük, hogy milyen életet is élnek. Az embert egy különös érzés fogja el, mikor ott áll másfél órán keresztül és szaloncukrot osztogat. Először is, valami olyasmit érez, hogy mennyire jó, hogy így örülnek annak, hogy te ott vagy és hálásak neked. Aztán akaratlanul is ahogyan figyeled összeszorul a szíved és sajnálni kezded őket, hiszen látod milyen ruhában jön, milyen szatyrokkal. Látod azt, hogy milyen jó ízűen eszi azt az egy tál meleg ételt. Figyeled a tekintetüket, amikor elveszik a narancsot és a szaloncukrot. Hallod ahogyan beszélnek egymással és veled. Végtelen hálásak. Hallod ahogy azt mondják, hogy az unokájának elviszi majd a narancsot vagy azt, hogy: -Jajj, ezt elrakom a szűkösebb napokra! Egyszerűen megdöbbentő. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy a világon egyszerűen nekünk semmi gondunk sincsen. Képesek vagyunk fennakadni jelentéktelen dolgokon, amikor igazából mi minden nap a melegben ülünk és durranásig esszük magunkat. Nagyon fáztam másfél óra szaloncukor osztás után, más meg éjjelre kint alszik? Hihetetlen. Ebben az még nagyon különös, hogy te segítesz másoknak mégis a te napod válik ezzel jobbá. Te sokkal jobban érzed magad napokig.
