Tegnap volt a Dunaújvárosi Felnőtt női csapatunk évzárója Hartán, ami lassan hagyománnyá növi ki magát. Grőb Zsolt meghívására ( a DFVE szurkoló apukák tagja ) ismételten Hartán voltunk. Mint mindig a vendéglátás most is fantasztikus volt!

Amikor megérkeztünk mindenki ivott legalább egy pálinkát, köszöntés képpen. Ezután elindult az asztalnál a kártya csata, aki akart mehetett a medencébe és a szaunában. Az ebédet 1 órakkor tálalták, ami húsleves, pörkölt és sült húsok voltak. Természetesen jó ebédhez szólt a nóta, egy igazi mulatós szintetizátoros előadást hallhattunk. Tisztára, mint egy lakodalomban. Az ebéd után jöhetett a desszert, fagyi torta! 🙂 Hát… nem sok maradt ebből sem. Az ebéd után a Grőb család bejelentette, hogy a ház előtt vár minket két lovaskocsi, aki akar mehet vele. Az asztalok pikk-pakk kiürültek és mindenki már a kocsik tetején volt. Később a csapat nagyobbik része elment lovagolni, ahol különböző feladatokat kellett csinálniuk. Nagyon szórakoztató volt! Amikor visszaért mindenki, akkor a stábnak megköszöntük az egész éves munkájukat, hiszen nem kis türelem kellett nekik hozzánk. Megköszöntük a szponzoroknak, hogy egész évben támogattak minket, hiszen nagyon sokat köszönhetünk nekik. Végül megköszöntük a Grőb családnak is, hogy ismét fogadtak minket!

Köszönjük mindenkinek, aki segítette idén a munkánkat! Nagyon hálásak vagyunk érte és igyekszünk jövőre egy fényesebb éremmel meghálálni nektek! 🙂