A holnapi napon, azaz 2017. november 4-én kerül megrendezésre a Dunaújvárosi Egyetem-MAARSK Graphics – UVSE Margitsziget mérkőzés a 2017/2018. évi Női OBI. 5. fordulójában.

Legutoljára a Magyar Kupában csapott össze a két együttes, amelyben Mihók csapata 22-5 arányban győzte le fiatal ellenfelét.

 

Slingi (Mchunu Hlengiwe) előzetesen így vélekedik a holnapi mérkőzésről:

Elég lendületes meccsre számíthatunk, ugyanazt a taktikát és játékstílust képviselik, mint mi. A legutóbb 22-5-t játszottunk velük, úgy gondolom, ismét sok gólos meccs lesz, ami hazai környezetben mindig nagyszerű érzés. Ugyan nincsen felnőtt válogatott játékosuk, de sok tehetséges fiatal játszik náluk, köztük a húgom is, szóval nem szabad könnyelműnek lennünk. Sajnos többen is sérültek a csapatból: Szilágyi Dorka a héten válogatott edzésen sérült le, Gerda pedig itthon, edzésen, gyakorlás közben (eltört az ujja). Nem gondolom, hogy hátrányt jelentene hiányuk a mérkőzés végkimenetelében, azonban örülnék, ha mihamarabb visszatérhetnének a vízbe. “Ujj” területén én sem vagyok teljesen egészséges, még Görögországban ellőtték természetesen a bal kezemen az ujjam, de szerencsére nem okoz nehézséget a játékban.