Kérted? Nos, azt gondolom, hogy mindenkinek van egy élete egy adott dolog, amire hivatott, ami csak rajta múlik, hogy megvalósul-e. Mindenkinek van egy csillaga, de ez biztos valóra válik tettek nélkül? Egészen régóta vágytam már arra, hogy felnőtt válogatott legyek. A környezetemet magam körül úgy alakítottam, hogy igenis tudják, hogy nekem ez a vágyam, célom. Tudtam, hogy sikerül majd, csak azt nem, hogy mikor. Közben pedig nem jól gondoltam az egészet. Attól, mert én tudom, hogy felnőtt válogatott leszek az még nem elég ahhoz, hogy az is legyek. Sokszor említettem már, hogy a tavalyi nyár egy nagy fordulat volt az életemben, amikor nem kerültem be az olimpiai keretbe. Rájöttem, hogy attól, mert érzem, hogy ez nekem menni fog, ez nem jön magától, ez nem jön azért, mert tehetséges vagyok, vagy mert tudom, hogy nekem menne. Viszont a rengeteg munkától igen, mondom is, hogy miért. Nem feltétlenül, azért mert erősebb, gyorsabb, ügyesebb leszel tőle.

Én a mai napig szentül hiszem, hogy olimpiai bajnok leszek. Minden e-mailemet, amit írok a suliba vagy más hivatalos helyekre, úgy írom alá, hogy :

Üdvözlettel,

Gurisatti Gréta

Leendő Olimpiai bajnok

Lehet, hogy valakinek ez nagyképűnek vagy mutogatásnak tűnhet. Én az eltökélt szót használnám inkább. Tudom, hogy képes vagyok rá és ha minden úgy alakul egy szép napon, akkor ez beteljesül. Itt jön a lényeg. Minden nap, amikor lemész az uszodába jobb és jobb akarsz lenni és valószínűleg, hogy ha a mindennapokat így éled, az is leszel. Viszont nem azért edzünk mindennap, mert akkor garantált az olimpiai arany. Milyen könnyű is lenne… Hanem azért edzünk, hogy úgy érezzük ezáltal van esélyünk a végső sikerre. Hogy a magunkba vetett hitünk minden nap visszaigazolást nyerjen. Azért töltesz télen is naponta 4-5 órát egy medencében, hogy tudd képes vagy rá. Ezt tanultam meg tavaly nyáron. Mindent megtudok csinálni, amit elhatározok.

Önbizalom…tudok 100 kg-mal guggolni és ezért betudom lőni egy világbajnoki meccsen a Hollandok ellen az adodó lehetőségemet, ezáltal megnyerve a meccset, ez így összefügg? Igen is meg nem is. Azért, mert valaki tud 100 kg-mal guggolni nem biztos, hogy tud úszni, lőni és még el is hiszi magáról, hogy 7000 ember előtt betudja lőni. Viszont ilyenkor tudja az ember, hogy mit végzett el, azért, hogy sikerüljön. Ez egy olyan magabiztosságot ad, hogy a vízben egyszerűen a kis tudatod, nem tud már kifogásokat felhozni, hogy miért ne sikerülne. Nincs több kiskapu, nincs azaz 1 ezred másodperc, amíg a hibalehetőség átfut az agyadon, mert egyszerűen nincs ott a fejedben. Az egyik kedvenc mondásom illik ide nagyon. “Akár elhiszed, hogy képes vagy rá, akár nem, igazad lesz.“

Ezt én is így gondolom, csak saját magadnak tudod megnehezíteni a dolgodat és ha elengeded magadat és csinálod, amire születtél, sikerülni fog. Szóval tudod mire vagy hivatott, de az nem jön magától, és nem mondja azt, hogy: -Tessék itt az aranyérmed, vigyed! Ha ez így működne, nem is kellene, hozzáteszem.

Tudod, hogy azok a pillanatok, amikor te keményen dolgoztál és készültél, azok előre visznek, mert a nehéz helyzetekben eszedbe jut és tudod, képes vagy rá. Hiszen minden nap végig csináltad. Végig szenvedted a 48*100 métert! Általános sulis korodtól egészen mostanáig 5:30-ra jártál reggel edzésre egy hideg nyirkos sátorba, ahol 800 méter pillangó volt a bemelegítő úszás. Eszedbe jutnak azok a pillanatok, amikor szakadó esőben, sárban fekvőtámaszoztál egy holland erdő közepén. Eszedbe jut, hogy hányszor keltél fel úgy reggel, hogy bárcsak lenne még 5 perc aludni! De visszaaludtál? NEM!

És most… itt vagy a válogatottban éppen arra készülsz, hogy az alapemberek egyike legyél, aki megnyeri a meccseket. Van még fejlődési lehetőség bőven, de egész életedben erre készültél, hogy ez leszel TE. Most pedig még Hollandiában is név szerint szólítanak azok a Magyar szurkolók, akik miattunk jöttek ki a meccsre. Szóval akkor? Az életedet úgy kapod, ahogy kérted?