2018.03.18-án Balatonfüreden szállt vízbe egyesületünk 2007-es születésű Baby “A” korosztályos csapata. Első ellenfelünk a balatonfűzfői vitézek voltak, akik ezúttal nagyobb falatnak tűntek, mint elsőre gondoltuk. Ezen a napon 10:4-es arányú győzelmet arattak ellenünk, de a visszavágón nem marad el a revans 😉 Második mérkőzésünk hamarabb kezdődött, mivel a soproni csapat nem tudott megjelenni ezen a fordulón, a szeszélyes időjárás miatt. A házigazdák ellen már összeszedetten és koncentráltabban játszottunk. Védekezésünk brillírozott és az ellen kapujából a hálóőr nem győzte kiszedni a játékszert, hogy azt a félpályára juttassa a középkezdéshez. A végeredmény 16:6, csapatunk javára. A tegnapi nap legjobb játékosa, aki önmagához képest remekül játszott és sokban segítette csapatunkat, Remzső Hanna volt. Teljesítményével kiérdemelte, hogy vendégül láthassa egy hétre kabalaállatunkat, Kovács Főtörzset!

Hajrá DFVE! 🙂

-Ábrahámovics Gábor-