„A fiatalság nem erény, csak állapot.”

Itt, a spanyolországi Pontevedrában ezt az idézetet szem előtt tartva telnek napjaim. Azaz semmilyen tekintetben nem élek vissza azzal, hogy a legfiatalabb játékosa vagyok a keretnek, nem lehet ez mentsége egy esetleges taktikai bakinak, egy oda nem figyelésnek, egy rossz passznak. Természetesen azon vagyok, hogy ilyenek ne is történhessenek, miközben egyetlen másodpercig sem kérdéses, tanulás, és még több tanulás vár rám vízilabdában is. Főként azért, mert aki egyszer megtapasztalja, hogy milyen érzés a válogatottban szerepelni, az nem szeretne erről a későbbiekben sem lemondani, ergo nyilvánvalóan azon dolgozom, hogy Bíró Attila szövetségi kapitány majd az Európa-bajnoki bő keret kihirdetésekor is kimondja: „Vályi Vanda, Dunaújváros.” Aztán és így tovább, és így tovább…

„A fiatalság nem erény, csak állapot.”

Amúgy jó fiatalnak lenni, nézni a többieket, tanulni tőlük, megélni olyan pillanatokat, amelyek meghatározóvá válnak az ember életében. Azt korábbi blogomban már kifejtettem, milyen szerencsés vagyok, hogy élsportoló lehetek – kell-e mondani, hogy mekkora büszkeséggel jár mindez, ha a legmagasabb szinten „működik”. Lehet-e bármi panaszom? Aligha.

„A fiatalság nem erény, csak állapot.”

Itt kint most kétszer is vereséget szenvedtünk az Európa Kupában, hiszen az oroszok, majd az olaszok is legyőztek bennünket, s így a 6. helyen zártunk. Éremért jöttünk, ergo természetesen csalódottak vagyunk. Elég csak a citált idézetet nézni, nem takarózhatunk azzal, hogy új, fiatal a csapat, jelentős átalakuláson megy keresztül. A mai élsportban eredmény kell. Márpedig ezzel adósak vagyunk momentán. Ugyanakkor a keresztvizet lehúzni, azt gondolom, nem szabad rólunk. Mert a helyzet, stílszerűen az „állapot” egyáltalán nem rossz. Alakul, jó lesz a csapat, ez nem kérdés, bízom benne, már este, a Világliga-meccsen látszik ez a spanyolok ellen.

„A fiatalság nem erény, csak állapot.”

Megkaptam itt a kérdést, igaz, „csak” az íróasztalnak”, nem publikusan, hogy az idősebb, rutinosabb ellenfelekkel szemben ugyanúgy fel merek-e lépni a vízben, mint máskor. Mondjuk klubmeccsen. A válaszom ez volt: persze. Igyekszem határozottan fellépni bárkivel szemben, a tiszteletet megadva, de a vízilabda, a fari play keretein belül mindent beleadva. Csak így érdemes. Csak így van értelme. Csak így lehet! Ezt várják az edzőim, és ezt várja szerintem az ellenfél is. Teszem azt a magyar bajnokságban puhának mutatkozom bármelyik UVSE- vagy BVSC-pólóssal szemben, akkor annak ők sem örülnek. Nem örülnek, hiszen azt látják, ez nem válogatott szint. Mert a fiatalság csak állapot, ugye…

Van kérdés?

Ja, el ne felejtsem, Leimeter Dóri a szobatársam Spanyolországban. A BVSC balkezes játékosával (is) jól kijövök, szóval abszolút jól érzem magam. Az egymás elleni közelgő bajnoki elődöntőnk maximum érintőlegesen került még szóba, s ez így is van jól, hiszen a válogatottban ugyanazért a célért küzdünk, itt nincsenek ilyen, meg olyan klub játékosai, csak egy van: a csapat. Egy fiatal, ambiciózus csapat. Amely megpróbálja ezt az erényét a jövőben is kamatoztatni.

Hoppá! Hogy ezzel a kijelentéssel összekuszáltam alaposan mindent, amit fentebb a fiatalság és az erény összefüggésében írtam?

Sebaj.

A szeleburdiság sem árt néha, nem igaz…?