Kezdődik a nyár, az alapozás. A korosztályomnak idén Világ Bajnoksága lesz és a ’99-nek Európa Bajnoksága. Mindkettőre ki szeretnék jutni, ki akarok. Ilyenkor mondják, hogy “jajj remélem, elvisz az edző”. Ez vicces, mert igazából rajtad múlik, hogy elvisznek-e vagy nem, hogy akarod, hogy elvigyenek vagy sem. Mert te döntöd el, hogy akarsz menni vagy nem, hogy mennyire vagy elszánt, mennyire is akarod igazán. Nyilván itt is, mint mindig, vannak kivételek sajnos. Én tavaly nem mentem a korosztályom Európa Bajnokságára, ugyanis lesérültem, váratlanul jött egy  vakbel műtét. Nagyon rossz érzés volt, hogy kimaradtam, nagyon bántott,  magamat hibáztattam olyanért, amiről nem tehettem. Nehéz volt túl lépni azon, hogy hiába tettem meg mindent, mégsem sikerült.  Úgy gondolom, ez is egy feladat volt úgy mond, hogy erősebb legyek és megtanuljam értékelni azt, amim van. Egy sport nagyon sok fizikai munkából áll, de még annál is több “lelki munkából “. Hogy értem ezt? Nehéz mindig ott lenni fejben, koncentrálni, összeszedni magad egy rossz nap után, vagy egy rossz élmény után. Nehéz újrakezdeni, újra próbálni azt, ami esetleg tegnap még nem ment. Csinálni és csinálni, bármi áron. Elhinni magadról, hogy képes vagy rá. Ugyanis hiába van még hozzá az erőd, ha te nem hiszed el magadról, hogy megtudod csinálni. Ez a sport. Hiába tehetséges valaki, az nem elég, akarat kell és egy kis szerencse. ,,Ami nem öl meg az megerősít “ ez a mondás úgy gondolom igaz. Nagyon érzékeny voltam a meccseken, ha valami nem úgy történt, ahogy vártam vagy ahogy számítottam rá. Ez segített túl lépni az apróságokon. Erősebbé tett. Minden okkal történik. Nem szabad leragadnunk a múltban, hogy mi történt milyen sérelem ért minket. Túl kell lépni, de mindig emlékezni kell rá. Tanulni kell belőle, a hibáinkból és csak csinálni tovább azt, amit szeretsz, amiért minden nap boldog vagy, hogy ezt csinálhatod azt, amit szeretsz. Neked kell lehoznod magadnak a csillagokat, mert más nem fogja! 🙂