Már szinte hagyomány, hogy minden évben a szezon elején felnőtt csapatunk külföldre utazik. Ezúttal Olaszország, Róma felé veszik csajaink az irányt, aminek biztos jobban örülnek, mint akár tavaly Athénnak, hiszen jóval rövidebb a busz út oda. Ja igen, mielőtt kihagyom, a jó hosszú buszos túrák is hagyományossá váltak már, hiszen ez a negyedik év hogy utaznak lányaink. De ez lesz az első, hogy egy tornával indítják a felkészülést, hiszen eddig csak edző mérkőzéseket játszottak egy-egy klubnál. Mihók Attila vezető edző is kíváncsian várja, hogy az idén elsajátított, új technikai elemek, hogy működnek éles helyzetekben. Szóval biztosan egy nagyon izgalmas torna lesz, ahol 4 csapat méri össze tudását a Roma, Padova, Velletri és a DFVE. 

Szellák Csenge idén először utazott a nagy csapattal, őt kérdeztük, hogyan várja a tornát és hogyan készült élete első nemzetközi tornájára az új klubbal. 

  • Nagyon izgatott vagyok. Várom, hogy megmutassam, hogy mi van bennem. Ebben a lányok nagyon sokat segítenek, nekem. Szeretnék minél hasznosabban játszani és segíteni a csapatot, hogy minél jobb helyezést érjünk el. Itt sokkal több edzés van, mint Tatabányán, sokkal intenzívebbek az edzések. Fáradt vagyok, de ennek ez az ára. Sok új taktikai elem van, próbálom minél hamarabb és pontosabban elsajátítani ezeket és beépíteni a játékomba. Nagyon jól érzem magam a csapatban, sokat segítenek a csapattársaim. Mihi is nagyon türelmes velem szemben, néha még extra pihenőt is ad, ha látja rajtam, hogy ez még túl sok nekem. 

Hajrá DFVE! 🧡💙