2018. október 6-án kerül megrebdezésre hazai környezetben a női OBI második fordulója, melyben lányaink a Szentes csapatát fogadják.

 

A mérkőzésre való felkészülésről, elvárásokról Horváth Brigittával, a DUE-MAARSK balkezesével beszélgettünk.

 

A Tatabánya elleni mérkőzésen jól sikerültek az eddig gyakorolt taktikai elemeink megvalósítása, kijött a meccsen, de természetesen akadtak hibák, amiket ki kell javítanunk. Az első fordulóban a Szentes a Fradi ellen szállt vízbe és csak egy góllal maradtak alul, szóval nehéz mérkőzésre számítok. Véleményem szerint erősödtek Kövér-Kis Réka hazamenetelével, illetve a szerdai eredmény is ezt bizonyítja.

Tegnap kondi edzésünk volt, délután pedig a regenerálódáson volt a hangsúly, ma délelőtt úszás várható és este, illetve holnap gyakoroljuk a taktikai elemeinket.

Úgy gondolom, hogy mindenkit befolyásol annak a ténye, hogy a Fabó Éva Sportuszodában idén utoljára játszhatunk és győzelemmel búcsúztatnánk az uszinkat, illetve köszönnénk el rövid időre a hazai közönségünktől.
Eléggé fáradtnak érzem magam a még tartó alapozás miatt, de a tegnapi gyúrás jót tett, nem hinném, hogy gond lesz a holnapi formámmal.