Felnőtt csapatunk nemrég indult haza Athénból, ahol az Olympiacos csapatával készült fel a november 10-én rendezendő Szuperkupára. Érdekesség, hogy akár ez most fordított esetben is lehetett volna, hogy mi segítünk az Olympiacos csapatának hangolódni erre a mérkőzésre, hiszen tavaly éppen velük szemben nyertük meg a Len Kupa döntőjét. A Kirishi nyerte az Euroligát, így ők lesznek majd a DFVE ellenfelei, alig két hét múlva, amit Oroszországban rendeznek majd meg. 

A dunaújvárosi csapat először 5 vagy 6 éve látogatott el az Olympiacos csapatához, akik hihetetlen erőt képviseltek, Euroligát is nyertek. Minden évben csapatunk vissza látogatott hozzájuk, minden évben egyre közelebb kerültünk hozzájuk, játék tudásban, gyorsaságban, erőben és persze az eredmény jelzőn is. Tavaly pedig a Len Kupa döntőjében már sikerült legyőzni őket. Nálunk a csapat szinte azóta változatlan, ( náluk is ), így remekül lehet látni a fejlődést, egyes játékosokon, hogy igen, mi is a világ egyik legjobb csapata közé tartozunk mostmár. Természetesen ezt a respectet csak a vízben lehet kivívni, amit csapatunknak sikerült. Teljesen máshogy álltak hozzánk a vízben és a parton is. 

Az edzések nagyon jól sikerültek rengeteg mindent tudtak lányaink gyakorolni, egy teljesen másik szinten, mint akár a hazai bajnokság. Sokat számít, hogy gyorsabb iramban kell pólózni, sokkal pontosabb passzokat kell adni és egy-egy ítéletért jobban meg kell dolgozni, hiszen a világ egyik legjobb csapata ellen játszottunk. Mihók Attila összeségében elégedett volt a csapattal, sok olyan dolgot tudtunk gyakorolni és kihangsúlyozni, amire otthon eddig még nem jutott sor, vagy csupán az ellenfélnek köszönhetően jobban kijöttek a hiányosságok. Rengeteg fiatal játékosunk most játszott életében először ilyen szintű csapat ellen, ők is magabiztosan helyt álltak. Mihi kiemelte Lara Luka, Szellák Csenge és Brezovszki Gerda teljesítményét, hiszen eddig ők nem igazán kaptak sok játék lehetőséget, most azonban kaptak és éltek is vele. Szakmailag egy remek túra volt, mindenki kapott játéklehetőséget, sorcserékkel játszottunk, így a 15 éves Szabó Niki is bepillantást nyerhetett egy ilyen habitusú mérkőzésbe. 

Természetesen a csapatnak nagyon jót tett az is, hogy az Orosz túra előtt egy kis D vitamint tudott begyűjteni a tengerparton, október utolsó napjaiban. 

Friss hír; válogatott: 

November 6-án az egri uszodában rendezik a Világliga első mérkőzését, ahol a magyarok a franciák ellen csapnak össze 18:30-tól. A DFVE-ből 4 játékos kapott behívót a magyar keretbe: Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta és Vályi Vanda. 

Francia oldalon pedig a DFVE játékosát Geraldine Mahieu láthatjuk majd. 

Hajrá DFVE! Hajrá Magyarok!