Szóval a DFVE megnyerte a klubok olimpiáját! Sokan írtak már a blogukban erről, de én most ezt egy picit másik oldalról szeretném megközelíteni.
Hogyan is lett a Dunaújváros Európa legjobb csapata?
A tavalyi Euroligából úgy estünk ki, hogy 5 góllal vezettünk a Catania ellen majd az utolsó 7 másodpercben kettős (!) ember hátrányból kaptunk egy gólt. Ez bőven elárul a bíráskodásról mindent. A gólkülönbség egál volt, tehát jöhetett a mérkőzésen az 5 méteresek, ahol kikaptunk. Mégis nyertünk, amikor vége lett a párharcnak, mi örültünk jobban, hiszen egy olyan csapatot sikerült legyőznünk 4 góllal, ahol olimpiai, világ és Európa Bajnokok vannak. Nagyon büszkék voltunk egymásra, de persze azért nem mi nyertünk. Szóval egyébként, ha ott az utolsó 7 másodpercben kivédekezzük azt a lövést, akkor nem nyerünk Szuperkupát. Ezután jöhetett a LEN Kupa négyes döntője, ahol a Mataro csapatát könnyedén legyőztük, majd másnap a világ szintén egyik legjobb klub csapatát az Olympiakosszal kellett megküzdenünk, ahol fantasztikus játékkal sikerült megvernünk egy olyan csapatot, aki az elmúlt években Euroligát, Szuperkupát nyertek és minden évben a top csapatok közé sorolják őket. Ott is emlékszem rengeteg olyan szituációra, ami nekik a kapufa éléről kifelé pattant, nekünk pedig befelé. Mindezt azért szeretném leírni nektek, mert igazából ennyin múlt az, hogy játszhassunk a klub és a mi életünkben először Szuperkupa döntőt.
Majd jött a múlt hétvégi mérkőzés. Nyugodt voltam nagyon, hiszen ez egy olyan dolog volt, amiért tavaly rengeteget küzdöttünk a nemzetközi bajnokságban, ezért mindenki úgy volt vele, hogy ez a jutalmunk, hogy játszhatunk Szuperkupát. Ezért szerette volna mindenki úgy felfogni, hogy igen, ezért tavaly rengeteget hajtottunk és most ezt ki szeretnénk élvezni! Ami a meccsen történt arról nem is igazán szeretnék írni, mert mindenki tudja, hogy mínusz 4-ről megfordítani a klubok olimpiáján a mérkőzést a világ legjobb csapata ellen, mesébe illő. Anyukám csak ennyit írt a mérkőzés után: „Látod, hogy mindent legyőz a HIT!”
Igaza volt, mert a magunkba vetett hitünk, ami eljutatott minket idáig. Ezzel mi most nem lettünk sokkal esélyesebb csapat a következő Szuperkupára, mint eddig, viszont visszaigazolást nyert számunkra a mindennapos korán kelés, a reggeltől estig tartó munka.
Mihivel arról beszélgettünk, amikor az egyik TV csatornához utaztunk reggel, hogy ez mennyire felfoghatatlan eredmény, hogy mostanában uszodánk sincs, mégis ez egy olyan csapat, hogy bármin felül tud kerekedni. Felhozta nekem azt, amikor a Szentes elleni Magyar Bajnokságot úgy veszítettük el, hogy 5 góllal vezettünk és két meccsen is egy másodperccel a vége előtt lőtték az egyenlítő gólt. Nagyon csalódott volt mindenki a mérkőzés után, mert egyszerűen nem értettük, hogy hogyan alakulhatott ez így. Ekkor Mihi csak annyit mondott: “Még nem tudom, hogy hogy. Nem tudom, hogy mikor, de valahogy ezt egyszer a sors nekünk visszaadja!”
Mindenről csak utólag derül ki, hogy szerencse vagy sem. Utólag derül ki, hogy mennyire jól jött az, hogy kikaptunk 5 méteresekkel, hogy utána nyerhessünk egy LEN Kupát, először életünkben. Aztán pedig feltegyük az i-re a pontot egy SZUPERKUPA GYŐZELEMMEL!
Hálás vagyok ennek a bandának, ezekért az élményekért!
