A Női Országos I. Osztályú Bajnokság 7. fordulójában holnap ismét Budapestre utaznak lányaink, ezúttal az FTC-Telekom csapatához, mely mérkőzés 18.00 órai kezdettel került megrendezésre a Népligeti uszodában.

 

A mérkőzést megelőzően Kiss Alexandrával beszélgettünk a várható teljesítményükről, elvárásaikról.

Mindenféleképpen győzelemmel szeretnék holnap kiszállni a vízből, nem úgy, mint tegnap. Az UVSE meccs egy jól időzített és egyben nagy pofon volt az egész csapatnak. Eztán bízom benne, hogy jóval összeszedettebben fogunk játszani, ahogy múlthéten Szegeden a Magyar Kupa négyes döntőjének kvalifikációján. Ott az elejétől kezdve koncentráltak voltunk és nem futottunk az eredmény után.

Az ellenfél összetételével külön nem foglalkozunk, van egy játékunk, amit meg szeretnénk valósítani, ami nem ellenfél függő. Amennyiben sikerül mindezt véghez vinni, úgy a Magyar Kupa további fordulójában sem érhet minket meglepetés, illetve holnap sem a Fradinál.