2018. december első napján a 2006-os csapatunk a DVL Gyermek III. Bajnokság 3. fordulójában Balatonfűzfőn vendégeskedett. A házigazda, illetve Tatabánya állt velünk szemben ebben a körben.

Balaton VK – t
13 – 1 (4 – 0, 1 – 1, 5 – 0, 3 – 0)

Játékosok / Gólszerzők:

Horváth Alexa, Kardos Dominika, Kardos Laura, Szabó Dorina Erika, Pasti Szvetlana, Bálint Lara Kitti, Gyulai Gergő (1), Tóth Viktória, Pintér Bettina, Szopori Nóra, Rend Viola, Borsos Johanna, Szilárdi Levente, Bíró Vivien.

DFVE – TVSE
0 – 15 (0 – 7, 0 – 4, 0 – 4, 0 – 0)

Játékosok:

Horváth Alexa, Zeker Norina, Ádám Tamás, Szabó Dorina Erika, Pasti Szvetlana, Bálint Lara Kitti, Gyulai Gergő, Tóth Viktória, Pintér Bettina, Szopori Nóra, Rend Viola, Borsos Johanna, Szilárdi Levente, Bíró Vivien.

Edző: ifj. Papp László

Értékelés:

“Az első mérkőzést egészen álmosan és szétszórtan kezdtük meg, ez kitartott a mérkőzés végéig. Az edzéseken gyakorolt dolgokat nehezebben oldottuk meg, mint máskor. Gratulálok a Balaton VK csapatának!
A második mérkőzésen tudtuk, hogy a tatabányai fiúk már korábban is végigszáguldottak rajtunk és 10 perc alatt lezárták a mérkőzést. Most az volt a feladatunk, hogy a mérkőzésen ne veszítsünk labdákat és ne adjunk könnyű gólokat nekik, ezt jobban oldottuk meg, mint korábban a szezonban. Gratulálok a TVSE csapatának a győzelméhez.
Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy itt szerepeljen Borsos JohannaPasti SzvetlanaGyulai Gergő és nem utolsó sorban Szilárdi Levente neve, akik mindkét mérkőzésen megmutatták számomra, hogy amiket napról napra gyakorlunk edzéseken, az nem hiába való. Nekik külön köszönöm, hogy még akkor is küzdöttek és a gyakorolt megoldásokat választották, amikor már a fáradtság kiütközött rajtuk.”