Egy iszonyatosan hosszú szezonon vagyunk túl. Talán senkinek sem kell elmondani, hogy idén nem volt uszodánk. Valaki fel tudja ezt fogni? A világ legjobb csapatának, a Szuperkupa-győztes csapatnak idén nem volt uszodája. Ha erre a részére gondolok ennek az évnek, akkor ez jut eszembe:
– Úristen, de jó, hogy vége lett!
El tudjátok képzelni, milyen egy egész szezonon keresztül utazni? Minden nap, több órát. Amikor vége lett a szezonnak és el kellett mennem a postára pont az jutott eszembe, hogy ez de hiányzott. Mármint nem a posta… Vagy amikor kitakarítottam a kocsimat, amit kb. 3 hónappal ezelőtt kellett volna. Nem, nem vagyok fura, hogy szeretek kocsit takarítani meg postára járni. Csupán utálom, ha valami monoton. Utálom, ha valami ugyan olyan. Ezek a minden napos “emberi” dolgok pedig hiányoztak.
Persze semmi rendszer nem volt idén az életünkbe, alkalmazkodtunk minden uszodához, csapathoz, ahova csak beengedtek minket. Egy dolog volt mindig ugyanaz. A busz út. A hosszú busz út. A zötykölődés. Igyekszem kicsit drámaibban leírni, hátha így mindenki tényleg átérzi, milyen ez. Milyen utazni valamiért három órát, hogy utána másfél órát legyél a vízben. Van az az új Halott Pénz szám, amiben van egy olyan rész, hogy nem szürkének születtél. Na ez rám nagyon igaz. Mégis amikor az ember tudja, hogy hangoskodó, a középpontban van állandóan, mindig pozitív, a csapat bohóca és egyszer őt kapja el a szürkület, nagyon el tud szomorodni. Tényleg kemény évünk volt. Most pedig alig van két hetünk ezt kiheverni. A sulis teendők mellett persze nem lehet teljesen leállni az edzéssel, hiszen nemsokára Világliga Szuperdöntő. Talán ezt a szezont majd csak augusztusban lehet lezárni igazán. Meg kell próbálni kiüríteni a fejeket, néhány napig most nem a vízilabdára gondolni, hanem arra az énedre, aki elmegy a barátaival, családtagjaival szórakozni. Aki ha kell elmegy a postára. Kicsit megpróbálni bepótolni a civil életet. Feltöltődni, megújulni. Újra kedvet kapni ahhoz, amiért eddig az egész karodat odaadtad volna.
