Számomra még mindig hihetetlen, hogy vége van a szezonnak. A sok utazás miatt éreztem szerintem a napok gyors múlását. Nagyon kemény megpróbáltatáson vagyunk túl, hiszen nem volt uszodánk, így mindig utaztunk az edzésekre, meccsekre, de még így is egy sikeres szezont tudhatunk magunk mögött. Először is nyertünk egy Szuperkupát, majd döntőt játszhattunk. Igaz, a finálé nem úgy sikerült, mint ahogy azt akartuk, de szerintem így is nagy teljesítmény, hogy idáig eljutottunk.

Számomra ennek a szezonnak a vége az eddigi “kis életem” lezárását jelenti, úgy döntöttem, hogy jövőre a civil életemet egyengetem. Persze nem szakadok el a csapattól, maradok a klubban a csajok mellett, de már csak a parton. Hihetetlen sokat kaptam ettől a sportágtól és nem mellesleg ettől a klubbtól (legkissebbektől a vezetőségig). Imádtam ebben a klubban játszani, ezekkel a csajokkal felnőni és együtt harcolni, a DFVE családba tartozni. Nagyon sok gondolat forog a fejemben, hogy milyen jó kis része is volt ez az életemnek…
Szeretném megköszönni azt a szeretet, amit kaptam a DFVE növendékeitől kezdve a csajokon, edzőkön át a vezetőségig. Jövő szezonban találkozunk a medence parton. 🙂