Egy igazán kemény hétbe csaptunk bele. Rengeteg edzést és embert próbáló feladatot kell kibírnunk ezen a héten. Boldog vagyok, hogy mindenki szó nélkül, azért nem rezzenéstelen arccal, hiszen nem vagyunk robotok, de teszi mindenki a dolgát. Legyen az úszás, kondi, lábtempós edzés, taktikai gyakorlás. Egy csapatot leginkább az együtt töltött közös “szenvedés” és munka hozza össze. Pontosan tudja mindenki, hogy a mellette levő is ugyan azt tette meg a sikerért, mint ő. A legfontosabb feladatunk a kételyeket eloszlatni egymás és saját magunk fejéből egyaránt. Örülök, hogy most csak saját magunkra fókuszálunk és rángatjuk ki egymást a gödörből. Ilyen egy jó csapat, ha valaki rossz passzban van, akár egy jó szó át tudja billenteni az egész helyzetet. Mi megtesszük ezt az egy jó szót. Azt az egy apró gesztust, ami akár mindent megváltoztathat. Sokkal gyorsabbak egy hónap alatt nem leszünk, sokkal erősebbek sem (persze addigra mindenki csúcsformában lesz, magához képest!). De ezeken a mérkőzéseken, ahol egy-egy gólok döntenek, nem a sebesség, nem az izom dönt. Hanem az egymásba vetett hit. Az akarat. A küzdeni tudás és küzdeni akarás. Az számít csak, hogy hogyan fordulsz oda a másikhoz. Azt az utolsó löketet megadod neki, ezzel a szikrát benyújtva tűzet csiholsz belőle. Onnantól pedig csak egység van, harc van, siker van.

“Az élet csatáit nem mindig
Az erősebb, gyorsabb nyeri,
És előbb-utóbb az győz,
Aki, hogy győzhet, elhiszi.”

Walter D. Wintle