Szombaton volt az első hazai maccsünk, méghozzá a Fradi ellen, aki egy nagyon összeszedett csapat. Kemény ellenfél az egész bajnokságban szereplőknek, azonban mi szombaton nyertesként jöhettünk ki a vízből egy nagy összecsapás útán. Kimondhatatlan érzés volt végre az uszodánkban játszani, a hazai közönség előtt. A tavalyi évünk elég kemény volt az utazgatások miatt, ahol mindig idegenben játszottunk és nagyon nagy élmény volt most számunkra újra  egy év után a régi, mégis új uszodánkban lejátszani egy tét mérkőzést, ahova nagyon sokan kijöttek szurkolni és egyszerűen fantasztikus érzés volt. Amikor kinéztünk  a  lelátóra láthattunk megannyi embert, akik Újvárost kiáltozva szurkoltak nekünk.  Tudni azt, hogy az emberek miattunk vannak itt és nekünk drukkolnak. Sajnos már régóta nem éreztük ezt a pluszt, nyilván vannak fő szurkolóink, akik bárhová mentünk ők jöttek velünk. Mégis elmondhatatlan érzés volt, amit a lelátón láttunk és csak köszönni tudjuk, hogy ennyien kint voltatok és remélni, hogy innentől kezdve mindig tele lesz. Jó volt újra hazatérni!