A tévén keresztül nézve látni játszani egy sportolót sokszor téves képet adhat annak, aki éppen csak odaült elé.
– Jaj, mit csinál az a hülye?
– Istenem, miért odaadja a labdát?
Vagy éppen;
– Persze neki könnyű…
– Igen, ez egy sima meccs volt.

De mi is van a tévéképernyőjén túl? Sajnos persze megint a legaktuálisabb téma, hogy vajon belegondol-e valaki abba, hogy milyen érzés egy sportolónak, amikor eddigi pályafutása során az egyik legfontosabb mérkőzésén sérül meg? Vagy mennyi önfegyelemre van szükség a mindennapok során, hogy csak azt egye, amit a dietetikus előírt. Milyen precizitás kell ahhoz, hogy minden felszerelése, táplálékkiegészítője mindig kéznél legyen. Mennyi áldozatot követel meg az, hogy ő ennek szenteli az életét, család/barátok. Persze ezek mind a rengeteg edzésmunka mellett. Általában is igaz, amikor egy emberről ítélkezünk, sokszor nem vagyunk tisztában azzal, hogy az ő élete hogyan is zajlik. Sokszor azt gondoljuk persze megértjük. Szerintem pedig csak akkor érthetjük meg, ha mi magunk is azt csináljuk.
Egyetlen egy riport sem szól arról, hogy milyen volt meginni a héten a negyvenedik fehérje shaket…? Pedig három betűvel könnyen lehetne jellemezni. 🙂 El tudja valaki azt képzelni, hogy már a hányinger küszöbén vagy és mégis meg kell inni? Persze, meg is iszod, hiszen az a sok szenvedés, amit az edzésen beleteszel, csak így éri meg. Ha teljes bedobással csinálod.
Ez nem egy panasz levél, remélem nem is úgy hangzik. Sokkal inkább egy figyelemfelhívás, hogy milyen is egy igazi élsportoló élete. Amikor valakit a mérkőzésen önkívületi állapotban látunk egy gólörömnél vagy egy rosszul sikerült helyzetnél képzeljük csak el, mennyi feszültség gyülemlett fel benne. A korán kelés, a sérülések leküzdése, a barátok nélkülözése, az állandó hajtás, a folyamatos kontroll a mindennapokban.
Tehetné fel az ember jogosan a kérdés, jó, de akkor miért ez az egész? A sport sok mindent elvesz, de valahogy sokkal többet ad.
A szenvedélyért, a harcért, a csapattársaidért. A sikerességért. Önmagadért. Ha a legbensőbb vágyad ez, nem is tudsz máshogyan dönteni.

Csak az izmos testet látod,
De vajon sejted-e a valóságot?
Hogy mit takar, és mibe kerül,
Mire elégedett mosoly terül
A fáradt megfeszült arcra,
Vajon gondolsz-e kényelmedben arra,
Mennyi munka, lemondás és türelem, elfojtott dühök, kemény fegyelem dolgozott meg érte, hátrahagyva családot, barátokat álmodozva.
Arról, hogy mikor lesz ennek vége, mikor jutalmát megkapja érte.
És dobogóról integet boldogan,
De reggel már újabb álma van.
És küzd tovább napról-napra,
Mert ilyen egy sportoló igazi arca.