Több ezer lehetőséget kapunk az élettől, de a csapat számára ebben az évben jut sor az első “nagy” lehetőségekre bőven.
Sérülés és betegség miatt nem lehet teljes a csapat. Most azoknak a játékosoknak lesz nagyobb szerepük, akik kevesebbet tehettek hozzá a meccsekhez.
Itt most nem is arra kell gondolnunk, hogy nekünk kell 7-8 gólt lőni, nem! Mindenkinek megvan saját magától elvárt teljesítmény, amit meccs közben hozni szeretne. Nyilván mindenki igyekszik arra, hogy ez meg is valósuljon. Ha rágódom rajta, akkor lehet nem hibázok, de plusz dolgot sem teszek meg  (pl.: egy blokk). Viszont ha felszabadultan játszom/játszunk, akkor benne van a hibázás lehetősége is, de akkor biztosan tudom, hogy annál több jó dolgot tudok hozzá tenni a mérkőzéshez. Most nagyon remélem, hogy megragadjuk ezt a lehetőséget is, hogy bezsebeljünk egy hazai győzelmet. Készültünk a héten, mindenki 100%-osan koncentrált az edzéseken. A legjobbakat várjuk el magunktól. Én személy szerint nyerni szeretnék, ez természetes, de tudjuk, hogy nem teljes a csapat. Ha esetleg úgy alakul a mérkőzés, hogy  döntetlent játszunk, vagy esetleg 1-2-vel kikapnánk, akkor sem lenne minden veszve, hiszen még idegenben lesz esélyünk. Természetesen nem a második részét szeretném, hiszen mindig azt mondom magamnak, hogy  “Mindegy, hogy egy centivel nyersz, vagy egy mérfölddel. Ha nyersz, nyersz.” Nagyon fontos lesz a kitartás és az összetartás, de ez a DFVE családban a legalapvetőbb dolog .