A héten engedélyt kaptunk arra, hogy az uszodában edzhessünk. Számomra ez nagyon jó hír mivel már hetek… sőt hónapok óta vízben sem voltam, vízilabdát sem láttam. Hiányzik nagyon. Sajnos Olaszországban hamar elért a vírus, így nem volt alkalmam sokat tapasztalni a kinti életből, de azt a kis időt jól kihasználtam ami rendelkezésemre állt. Szerencsére még az utolsó pillanatban haza tudtam jönni, és nagyon örülök, hogy nem ragadtam kint hónapokig. A családommal töltöttem az időt a korlátozás alatt. Borzasztóan hiányzott a csapat, a légkör és a napi rutinom Dunaújvárosban. Persze az első egy-két hetet nagyon is élveztem mert tudtam pihenni, kitudtam aludni magam de aztán minden unalmassá vált és vágyódtam nagyon vissza a kihívásokkal teli hétköznapokba. Otthon persze csináltam az edzők által kiírt feladatokat, edzéseket, de olyan egyedül éreztem magam… Megszoktam, hogy csapatban dolgozom és, hogy a lányok mindig ott vannak körülöttem. Kintlétem alatt is hiányoztak a lányok. Nagyon jól esett, hogy sokan kerestek és érdekelte őket, hogy mi is történik velem. Az itthoni szigorítások alatt pedig rendszeresen csoportos videochatet tartottunk és mindenkinek beszámolót kellett tartania magáról, az élményeiről. Ezek az alkalmak nagyon feldobtak ebben a monoton időszakban. Szerencsés vagyok, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek. Sajnos a nemzetközi és a hazai bajnokságokat lezárták így egyfajta edzőtábort kezdünk. Én mindenesetre boldog vagyok, hogy hazajöhettem és újra elkezdhetjük az edzéseket, a felkészülést.