Biztosan sokan hallottátok, hogy a fiú mérkőzéseket felfüggesztették bizonytalan időre. Szerencsére a női Magyar Kupa folytatódhatott, bár nyilván mindenki tisztában van azzal, hogy ez egyik napról a másikra változhat. Sajnos az idei szezonban még nem játszhattunk hazai mérkőzést az uszodánkban nézőkkel. Csendben lejátszani egy meccset…, de legalább játszhatunk. Még ha most többnyire csak magunknak is csináljuk ezt. Az elmúlt három szezonban beleértve az idei eddigi meccseit, csupán kettő, ismétlem KETTŐ hazai mérkőzésünk volt, amire szurkolók is jöhettek. Szinte már nem is emlékszem, milyen érzés itthon gólt lőni és nem a csöndes lelátót bámulni. Milyen kivédekezni egy hátrányt és látni, ahogy a közönség felrobban. Nagyon hiányzik ez a része a vízilabdának. Az a fajta játékos vagyok, akit sokkal jobban feldobnak a külső körülmények, a tét, a közönség, a hangzavar. Azt gondolom, hogy a legtöbb élsportoló imádja ezt. Imádja azt, amikor magabiztosan elkezdi a “showt”, megmutathatja az egész világnak, hogy ő mire képes, úgy igazán. Ha ez elveszik a játékból, a sportból az egyik legjobb része marad ki belőle… Reméljük ez az állapot nem vezet majd ahhoz, hogy az ünnepi meccsnapunk, olyan szokványos edzés napi hangulatú lesz. Amire igazán vágyom, hogy az idén játszhassunk olyan mérkőzést, ami méltó arra, hogy teltház előtt nyerjük meg. Biztosan tudom, hogy utána órákig nem hagyom majd el az uszodát. És közben dúdolgatom azt, hogy jó jó jó jó jó jó de jó nekem! : ) Hiányoztok nagyon!

 

– Gurisatti Gréta –