Milyen volt a kicsi Gréta? II. Rész Iskolai nehézségek (anyu szemével)

Nehezen indultak számomra az általános iskolai tanulmányaim, mint kiderült diszlexiás és diszgráfiás voltam. Anyukám hamar észrevette, hiszen nővérem is az volt. Előjele esetleg lehetett a beszédhibám, amit logopédus fejlesztett sokáig kiskoromban. ( Persze azt is gondolom, hogy ez akár apukám balesetéből is adódhatott. ) A mai napig viccelődik a családom a “tacsával“ és a “tatajóscsidával”. ( kacsa és kakaós csiga ) -Nem értem mi bajuk volt ezzel, érthető, nem? 🙂 Papám még a mai napig Tacsának hív. Nagyon sokat köszönhetek a tanítóimnak, hiszen minden segítséget megadtak ahhoz, hogy az ország egyik legjobb általános iskolájában bírjam a tempót. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a Móriczba járhattam. Persze a nevelési tanácsadó is rengeteg könnyítést engedélyezett, nem értékelhették például a helyesírásomat, szóban feleltem inkább, több időt kaptam a dolgozataimhoz. Még az érettségi vizsgáim alatt is élhettem ezekkel a kedvezményekkel, ami bevallom nagyon jól jött. Mint említettem, logopédushoz kellett sokáig járnom, de már egy idő után nem a beszédhibám miatt hanem, hogy felzárkózhassak az osztálytársaimhoz írásban, olvasásban. Anyukám rengeteget gyakorolt velem is természetesen, akkor nem értettem, miért ez a sok gyakorlás még a nyári szünetekben is. Képzelhetitek, hogy egy első-második osztályos gyereket mennyire nehéz nyáron leültetni a fenekére és meggyőzni, hogy ez az ő érdekeit szolgálja… biztosan tudom, hogy nem voltam könnyű eset, de örülök, hogy anyunak ennyi türelme volt hozzám! (hozzánk) Biztosan rengeteg kifogással vagy alkudozással traktáltam őt. Úgyhogy ezúton is hálás vagyok neki, hiszen biztosan tudom, ha ő nincs vagy nem ilyen típusú szülő, akkor nagyon rossz lett volna nekem a suliban. Nem lenne valószínűleg diplomám sem. Szóval köszi anyu!!!

Lassan kialakítottam magamnak egy olyan kompenzációs technikát, amivel ugyan olyan jól tudtam már olvasni, mint a többiek. Ha valaki diszlexiás vagy diszgráfiás az nem azt jelenti, hogy valaki buta, hanem hogy egy részképességében zavar van. Biznyos betkűet felcseérl, következteesen is akrá. ( na valahogy így írhattam, ha nem figyeltem oda, persze nem minden szóban volt hiba. 🙂 ) Mint, ahogy írtam az I. Részben a blogsorozatomban, én és a nővérem is jó tanulók voltunk, 11-szer nyertük el a Fejér megye jó tanuló – jó sportolója címet. Ez azért elég ritka. Testvérem még a Köztársaság jó tanulója – jó sportolója is lett középsuliban. Mindketten egyetemi diplomát szereztünk, ő sportpszichológus lett úgy, hogy Walesben és Angliában tanult, tehát plusz nehezítés volt az idegen nyelv. Én kommunikációs és média tudományt végeztem, tehát nekem is központi szerepben maradt az írás és az olvasás, na meg természetesen a beszéd. Ebből látszik igazán, hogy anya mennyit foglalkozott velünk, mennyi munkája volt abban, hogy mi eljussunk idáig. ( és ez csak most a tanulás része volt )

Az igazán nagy fordulat ebben a sztoriban pedig a kisöcsém, aki négy évesen olvasott már. 5 éves korától már folyékonyan! Első szava, amit kiolvasott a határidőnapoló volt, épp mielőtt betöltötte volna az 5-öt. Soha nem kellett vele együtt tanulnia anyukámnak, ő pedig erre csak annyit mondott, hogy ez neki utánunk már kijárt. 🙂

Le a kalappal minden szülő előtt, aki ennyi figyelmet fordít a gyermekére, és még közben sportolni is elviszi!
Köszi anya, hogy leírtad ezeket nekem!

Szenvedéllyel,
Gurisatti Gréta
A 2021-es tokiói olimpia leendő diplomás bajnoka