Az év utolsó fordulóját a bajnokságban, szombaton Kanizsán rendezték meg. Pólósaink Győr és Kanizsa ellen ugrottak vízbe. A győzelem nem jött össze, de pozitív értékelést kaptunk a napról.

A DFVE mezőnyjátékosa, Pánczél Benedek, így fogalmazott:

Az első mérkőzés Győr együttese ellen volt, mely nagyon szorosra sikeredett, ám ők 3 góllal erősebbnek bizonyultak. Végig nagyon izgalmas és pörgős meccset játszottunk, nagyon jól teljesített az egész csapat. hangsúlyozta.


UNI-Győr – DFVE 11-8 (2-3, 4-0, 2-3, 3-2)

Győr: Móricz- kapus, Truszka 2, Szaszák 2, Varga 2. Dzunic 2, Nagy 1, Kovács 1, Baross 1.  Vezetőedző: Hargitai Attila

DFVE: Mudi- kapus, Gullner 2, Horváth 2, Bőhm 1, Osztotics 1, Szeles 1, Csőregi 1, Tóth 1. Vezetőedző: Ábrahámovics Gábor


A második meccsen a DFVE együttese a házigazdával játszott, ami szintén izgalmasra sikeredett. 

Az első két negyedben szorosabb volt az állás, sajnos utána a Kanizsaiak el tudtak menni annyi góllal, hogy már nem tudtunk egyenlíteni, nyerni.  jegyezte meg. 


KVSE-DFVE 16-7 (1-3, 5-2, 4-0, 6-2)

KVSE: Leposa G. – kapus, Lőrincz 3, Rózsahegyi 3, Virt M. 2, Szili 2, Leposa D. 2, Pécsi 2, Virt S. 2. Vezetőedző: Simonka Ferenc

DFVE: Mudi – kapus, Szeles 3, Horváth 1, Osztotics 1, Turner 1, Tóth 1. Vezetőedző: Ábrahámovics Gábor


A mérkőzéseken túl azt is elárulta nekünk Benedek, hogy jól érzi magát a csapatban, hiszen remek a közösség. Örül, hogy el tudtak indulni a bajnokságban és nagyon büszke a csapatára. 

A Férfi bajnokság,  5. fordulója, 2023. február 4-én, Pécsett lesz. 

Szép volt FIÚK! Hajrá ÚJVÁROS!