A DFVE 4 helyszínen is jelen van, mely közül Enyingre látogattunk. Az enyingi delfineknek idén először volt karácsonyi bemutató úszásuk és egyben úszóversenyük. A remek évzárót december 16-án, péntek délutánra közösen szervezték meg a Balaton úszó egyesülettel. Sok-sok izgatott gyermek, szülő, nagyszülő érkezett az uszodába.
                                                         

A program részleteiről és a szervezési folyamatokról az enyingi régióvezető, Sajben Viktória mesélt:

 – Célunk a nyílt órákkal, hogy azok a szülők rokonok akik nincsenek jelen nap mint nap az úszás órákon, ők is betekintést nyerjenek abba, hogy milyen sokat dolgoznak a gyerekek és, hogy oktatásuk kezdete óta milyen sokat fejlődtek magukhoz képest. Négy bemutató órát tartottunk, hogy mindenki a saját korosztályának és szintjének megfelelően tudjunk teljesíteni. Az órák elején a gyerekek bemutatták, hogy mit is tanultak eddig, hol tartanak és, hogy mennyit fejlődtek. Ezek után következett a közös játék, fogócska, sorverseny, az óra végén pedig mindenkinek szabadjáték volt a program. A négy bemutató óra közül, az utolsó órára a mélyvízes gyerekeknek házi úszóversenyt rendeztünk. A cél az volt, hogy az általuk kiválasztott távot teljesítsék abban az úszásnemben melyet a legjobban szeretnek – mondta.
A eseményt ajándékozással zárták, senki nem tért haza üres kézzel. Akik a tanmedencében ügyeskedtek csokit és egyesületi fadíszt kaptak, akik pedig az úszóversenyen remekeltek érmet és szintén egyesületi fadíszt vihettek haza.

Sajben Viktória munka közben

– A eseményt még “megfűszereztük” egy szuper karácsonyi zeneválogatással, hogy mindenki számára érezhető legyen az ünnepi hangulat. Remek visszajelzéseket kaptunk a rendezvénnyel kapcsolatban és bízom benne, hogy a következő is ilyen fantasztikusan fog sikerülni – zárta a beszámolót.

Köszönjük szépen minden kedves delfinnek hogy velünk volt ezen a szép napon! Jövőre folytatjuk!