Szombaton ismét rangos nemzetközi mérkőzés vár a DFVE női vízilabda csapatára, hiszen a Bajnokok Ligájában a görög Olympiacos együttesét fogadjuk hazai pályán, a Fabó Éva Sportuszodában.
A két csapat már találkozott egymással a sorozatban: az idegenbeli mérkőzésen 16–8-as vereséget szenvedtünk, így most itt a lehetőség, hogy hazai közönség előtt javítsunk, és szorosabb eredményt érjünk el.
Az Olympiacos Európa egyik legerősebb csapata, amely fizikális, gyors és hatékony játékot képvisel, így komoly kihívás vár a DFVE-re. A mieink azonban elszántan készülnek az összecsapásra, és szeretnék megmutatni, hogy hazai pályán képesek felvenni a versenyt a nemzetközi élmezőnnyel is.
A találkozón szeretnénk felszabadultan, teher nélkül játszani, élvezni a mérkőzés minden pillanatát, és végig küzdeni egymásért a medencében.
Egy jó hangulatú, nagy iramú összecsapásra számítunk, ahol mindent megteszünk azért, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból.
