Támogasd a sikereinket!

támogatom

BL: Nem borult a papírforma

Lányaink derekasan kezdték a mérkőzést, az első negyedben még sikerült szorossá tenni az összecsapást a rendkívül erős és hazai pályán játszó Olympiakosz ellen. A találkozó előrehaladtával azonban a házigazda, élve az esélyesebb szerepével és nagyobb erőforrásaival, fokozatosan átvette az irányítást.

Fotó: DFVE/ Utánpótlás Sportfotó

Olympiakosz Pireusz – DFVE 16-8 (5-4, 4-1, 5-3, 2-0)

DFVE: Maczkó, Kakas (kapusok), Borsi 1, Jonkl, Horváth 2, Mahieu, Szabó 1, Garda 3, Pál, Milicevic, Sümegi 1, Mihók, Katsimpri


A szoros nyitány után a félidőre már 9–5-ös görög előnyt mutatott az eredményjelző, támadásban pedig továbbra is hatékonyan használta ki lehetőségeit a hazai csapat. A harmadik játékrészben – az egy fővel szűkebb kerettel érkező pólósainkkal szemben – tovább nőtt a különbség.

A hajrában is az Olympiakosz akarata érvényesült, így végül a papírformának megfelelően a görög együttes gyűjtötte be a pontokat, míg pólósaink becsülettel küzdve maradtak alul.

A vereség után a DFVE a csoport harmadik helyén áll. A küzdelem azonban folytatódik, hiszen az év utolsó Bajnokok Ligája-fordulóját december 13-án hazai pályán, az UVSE ellen játsszák lányaink, ahol kulcsfontosságú pontokért szállnak majd vízbe.

Hajrá CSAJOK! Hajrá ÚJVÁROS!