A DFVE női vízilabdázóink magabiztos teljesítménnyel jutottak a Magyar Kupa elődöntőjébe, miután a szombati visszavágón is fölényes győzelmet arattak a Győr ellen.
A negyeddöntő első mérkőzésén, pénteken, idegenben hat góllal diadalmaskodtak pólósaink egy kifejezetten gólgazdag találkozón, így a szombati hazai visszavágó már nem tartogatott különösebb izgalmakat. A lányaink végül összesítésben 38–20-as gólkülönbséggel biztosította helyét a Magyar Kupa legjobb négy együttese között.

DFVE – UNI-Győr GYVSE 18-6 (7-2, 3-1, 2-2, 6-1)
DFVE: Kakas – Jonkl 1, Horváth 1, Mahieu 4, Szabó 1, Garda 2, Sümegi 1. Csere: Karancsi, Borsi 3, Pál, Mihók 1, Milicsevics 3, Katsimpri 1. Vezetőedző: dr. Sike József.
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a vezetőedző, dr. Sike József értékelte a párharcot:
Pénteken sokkal acélosabb volt a Győr, szombaton viszont már egy kicsit hitehagyottan játszottak. Szerintem nincs ekkora különbség a két csapat között, mint amit a gólkülönbség mutat, ez talán túlzás – mondta a szakember. – Ez azonban semmit nem von le a játékosaim érdemeiből.
A vezetőedző hozzátette: alig egy hónapja dolgozik az egyesületben, és a csapatnak három fronton kell helytállnia.
A legfontosabb célunk az volt, hogy felkerüljünk a Bajnokok Ligája főtáblájára, ez sikerült. Most pedig a Magyar Kupában is ott vagyunk a négy között, így éremért játszhatunk. A bajnokság végjátékára azonban még sokat kell fejlődnünk – hangsúlyozta az edző.

A csapat új kapusa, Kakas Krisztina is elégedetten értékelt a találkozó után:
Nagyon örülök, hogy hazai közönség előtt játszhattunk, ez az eredményen is meglátszott. Pénteken a védekezésünk még nem működött jól, de mostanra sikerült rendbe tenni. Még hosszú út áll előttünk, hogy elérjük azt a formát, amit magunktól elvárunk, de jó úton járunk – fogalmazott a hálóőr.
A DFVE ezúton is köszöni mindenkinek, aki kilátogatott és szurkolt a csapatnak!
A folytatás október 22-én, ismét hazai medencében következik, amikor a Dunaújváros a Győr együttesét fogadja – ezúttal a Magyar Bajnokságban.
