Ahogy minden évben, úgy idén sem maradhatott el a már hagyománnyá vált Csúnya Pulcsis karácsonyi évzáró party! A DFVE utánpótlás két részre oszlott: míg a legkisebb vízilabdázóink a Fabó Éva Sportuszodában búcsúztatták az évet egy fergeteges vízilabda-dzsemborival, addig a nagyobbak a Tortuga Bárban ünnepeltek.

A bulin hagyományosan részt vesznek a felnőtt női csapat játékosai is, így a közös évzárás igazi közösségi élménnyé válik minden korosztály számára. (A kicsik évzárójáról itt olvashattok, a képeket pedig itt nézhetitek meg.)
A „nagyok” idén is előkapták a szekrény mélyéről a számukra legcsúnyább karácsonyi pulcsikat, és ezzel már az érkezés pillanatában megalapozták a jó hangulatot. Az est programja egy rövid, de tartalmas elnöki évértékelővel indult, amelyet az egyesület elnöke, Mihók Attila tartott. Beszédében visszatekintett az elmúlt év legfontosabb eseményeire, sikereire és közös élményeire.
Az évértékelőt követően Mihók Attila adta át az ajándékokat azoknak a sportolóinknak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az elmúlt év során. Elismerésben részesült Balog Lola, Mihók Mandula és Kubik Réka, akik az U16-os Európa-bajnokságon bronzérmet szereztek, valamint a fiúk közül Pánczél András aki szintén ajándékot vehetett át.

Ezután kezdetét vette a játék és a nevetés: a résztvevők négy csapatra osztva mérték össze ügyességüket különböző, kifejezetten vidám feladatokban. Volt olyan játék, ahol felfújt lufival kellett egy poharat átjuttatni az egyik asztaltól a másikig, majd vissza; máshol színes lapok tették próbára a koncentrációt – nem volt szabad arra a színre tenni a kezet, amelyet bemondtunk, először egy, majd két kézzel.

A kihívások sora itt még nem ért véget: wc-papír segítségével kellett egy poharat áthúzni, majd következett az egyik legnagyobb sikert arató feladat, amikor pöckölve kellett felfordítani a poharat – ha ez sikerült, a jutalom a túlsó asztalon egy gyors amőba játék volt. A kreativitás sem maradhatott el: a csapatoknak a végén verset kellett írniuk, amit hangosan fel is olvastak, garantálva a sok nevetést és a remek hangulatot.

A program végül felszabadult hangulatban, közös tánccal zárult, méltó lezárásaként egy élményekkel teli évnek.
Az este egyik megható pillanata volt, amikor a játékosok átadták ajándékaikat az edzőknek, ezzel is kifejezve tiszteletüket és hálájukat.
Köszönjük mindenkinek, hogy eljött, és idén is együtt, közösen zárhattuk az évet! Mindig öröm visszanézni ezeket a pillanatokat – a képek önmagukért beszélnek.
Ha kedvetek támad egy kis nosztalgiázáshoz, itt megnézhetitek a 2024-es Csúnya Pulcsis Karácsonyi buli képeit is.
Mindenkinek kellemes pihenést kívánunk, 2026-ban folytatjuk!

