A DFVE női vízilabda csapata szombaton hazai pályán ugrott vízbe, és meggyőző teljesítménnyel 16–6-ra legyőzte a III. Kerület együttesét az 5. helyért zajló párharc első mérkőzésén.
A találkozót jól kezdte csapatunk, már az első percekben sikerült ritmust találni támadásban, miközben védekezésben is szervezetten, fegyelmezetten játszottunk. Az első negyedet 5–2-re nyertük meg, ezzel pedig sikerült hamar kézbe venni az irányítást.
A második játékrészben tovább nőtt az előnyünk, hiszen ezt a negyedet 3–1-re hoztuk, így a félidőre már megnyugtató különbséggel fordulhattunk. A harmadik negyedben is jól működött a játékunk, ismét 5–2-re nyertük a játékrészt, amivel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés.
A záró nyolc percben sem engedett ki a csapat, a 3–1-re megnyert utolsó negyed pedig végleg bebiztosította a magabiztos, tízgólos győzelmet.
A DFVE végig nagy koncentrációval és jó tempóban játszott, így teljesen megérdemelten szerezte meg az első győzelmet az 5. helyért zajló helyosztóban.
A párharc azonban még nem ért véget: a következő mérkőzést jövő hét szerdán játsszuk a III. Kerület ellen idegenben.
