Idén is nagy sikerrel rendeztük meg hagyományos Mikulás úszóversenyünket, amelyen közel 200 DFVE-s gyermek mutathatta be úszástudását. Az esemény nemcsak a gyerekeknek, hanem a lelátón helyet foglaló családoknak is felejthetetlen élményt nyújtott, hiszen az uszoda ismét megtelt lelkes szurkolókkal és ünnepi hangulattal.

Az esemény kapcsán Gillich Aletta, a DFVE régióvezetője és úszóoktatója osztotta meg gondolatait. Elmondta, hogy évente általában két alkalommal szerveznek hasonló bemutató jellegű úszóversenyt, melyek elsődleges célja a pozitív megerősítés.
Ezeknek az alkalmaknak a célja, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, motivációt kapjanak a további munkához, valamint jutalmat a már elvégzett fejlődésükért.
Fontos hangsúlyozni, hogy a Mikulás úszóverseny nem hagyományos értelemben vett verseny. Nincsenek helyezések, nem történik korosztály szerinti besorolás, és minden résztvevő jutalomban részesül. A hangsúly azon van, hogy a gyermekek a saját tudásukat mutassák meg, összehasonlítás és megfelelési kényszer nélkül.

A DFVE számára kiemelten fontos, hogy ezek az események közösségépítő szerepet is betöltsenek. A lelkes szülők és családtagok jelenléte, valamint a gyerekek öröme és büszkesége mind hozzájárultak ahhoz, hogy az idei rendezvény is igazán emlékezetes legyen.
Nagyon büszkék vagyunk az összes DFVE-s gyermekünkre, igazán szépen teljesítettek – tette hozzá a régióvezető.
Az úszóverseny mellett további ünnepi programokkal is készültünk: megrendezésre került a Mikulás Pancsi Party, valamint a nyílt hét, amelyek szintén nagy sikerrel zajlottak. Az évet pedig egy Karácsonyi úszóoktatói évzáró Partyval zárjuk, ahová minden DFVE-s gyermeket és szülőt sok szeretettel várunk.

Ezúton is köszönjük mindenkinek, hogy velünk tartott ezeken az eseményeken, és bízunk benne, hogy a karácsonyi évzárón is minél többen részt tudnak venni.
A rendezvényre történő regisztráció december 15-ig, 12:00 óráig lehetséges. Regisztráció itt!
Az úszóversenyről készült minigaléria elérhető a honlapunkon, míg a teljes fotóanyag a zárt csoportokban tekinthető meg.
Büszkék vagyunk a gyermekeinkre, hálásak vagyunk a családok támogatásáért, és izgatottan várjuk a közös ünnepi évzárást.



