A nyitányon a spanyol Sant Andreu csapata ellen nem sikerült a bravúr, de még messze nincs veszve a továbbjutás.
Dunaújváros – Sant Andreu 9-11 (3-2,1-2,2-4,3-3)
DFVE: Maczkó – Jonkl 1, Dobi 2, Garda 1, Mahieu, Szabó 2, Horváth 1. Csere: Eikel (kapus), Kardos D., Pál, Somogyvári, Kardos L. 1, Lovász.
A Dunaújvárosi Hírlap a következőképpen összegezte a mérkőzést:
Cordobes góljával a spanyokok szereztek vezetést, aztán Dobi emberelőnyből egalizált, majd Horváth egy remek lefordulás után már a vezetést is megszerezte. Az ellenfél megint egyenlített, de Jonkl révén a dunaújvárosiak nyerték az első negyedet. A második elején Szabó kiállítását váltotta gólra Palacio, aztán mindkét oldalon a védelmek és a kapusok percei következtek, a DFVE két fórral sem tudott élni, aztán Dobi engedett el távolról egy nagy bombát, és kipókhálózta a felső sarkot, 4-3. Az ellentámadásnál Horváthot küldték ki, először Maczkó bravúrral védett, de a kipattanó a spanyolokhoz került, az ismétlésnél pedig már nem hibázott Ruiz Barril.
A térfélcsere után gyorsan hátrányba került a magyar csapat, a támadásból pedig Munoz lőtt gólt, 4-5. Egy spanyol labdaszerzés után Szabót állították ki, Palacio pedig éles szögből Maczkó kezei között a hálóba bombázott, 4-6. A kapufa persze nem az újvárosiakkal volt, aztán az eltüntetett centerre nem fújtak semmit a bírók, bezzeg a túloldalon a bejátszást Munoz három újvárosi játékossal a nyakában fordulatból a kapufa segítsévével váltotta gólra a negyed felénél, 4-7. A hátralévő időt aztán megnyomta a csapat, Szabó és Kardos Dominika góljaival egyre csökkentette a különbséget, majd még két emberhátrányt is kivédekezett. Sőt, Ruiz szabálytalansága után ötméterest kapott a DFVE, de Garda kihagyta, Dobi kiállíátását meg Crespi bosszulta meg, 6-8. A záró felvonásban Szabó hozta fel megint egyre övéit, amire hárommal is feleltek a spanyolok, 7-11. Volt még hátra négy perc, az újvárosi csapat mindent meg is tett az egyenlítésért, de már csak megfelezni tudta hátrányát.

Szomorkodásara nincs idő, hiszen este a francia Lille lesz a következő ellenfél.