Támogasd a sikereinket!

támogatom

Nem jött a bravúr a BVSC otthonában

A csoportelsőként zárt Bajnokok Ligája-selejtezőt követően szombat este ismét hazai porondon, a női vízilabda bajnokságban ugrott vízbe a női együttesünk, ezúttal a BVSC vendégeként. A találkozó azonban nem a tervek szerint alakult: a fővárosiak 13–11 arányban diadalmaskodtak a mieink ellen.

Nem sikerült a győzelem.

BVSC – DFVE 13–11 (4–1, 3–5, 3–1, 3–4)

BVSC: Schmuck – Lendvay 2, Dobi 2, Mucsy 2, Nagy 1, Pőcze 2, Dömsödi 1. Csere: Gorter 1, Dobos, Bereczki, Tóth 2.

DFVE: Maczkó – Jonkl, Horváth, Garda 5, Szabó, Pál, Sümegi 2. Csere: Kakas, Katsimpri, Mahieu 2, Borsi, Milicevic 2.

Gól emberelőnyből: 5/12, illetve 3/14.

Gól ötméteresből: 1/1, illetve 2/2.


Dr. Sike József vezetőedző értékelése:

– Sajnos közepesen játszottunk, ezért ki is kaptunk. Az emberelőnyös játékunk elég hitehagyott volt, pedig azt gyakoroltuk a legtöbbet. Jönnek még hozzánk, majd májusban kell jól játszani, addig még sok feladatunk van.

Horváth Brigitta:

– Nagyon rosszul kezdtünk, az első negyed meg is alapozta a meccset, utána folyamatosan futottunk az eredmény után, amin nem tudtunk túllendülni – mondta játékosunk a mérkőzést követően.

Folytatás a Magyar Kupában

A DFVE számára nincs megállás: a lányok a Magyar Kupában folytatják a szereplést. Az első fordulóban a Győr ellen játszik csapatunk, október 10-én idegenben, majd másnap, október 11-én, 17:00 órakor hazai medencében következik a visszavágó.

A cél egyértelmű: javítani a bajnoki vereség után, és győzelemmel folytatni a kupasorozatot!

Hajrá DFVE! Hajrá Csajok!