Szerencsésen megérkeztek a lányaink – Női Bajnokok Ligája

Szerencsésen landoltak a mai napon a lányaink a francia földön, hiszen csütörtökön (2022.11.17-én) megkezdődik Mulhouse városában a LEN-Chanpions League.

A férfiakhoz hasonlóan a jövőben Bajnokok Ligája néven fut Euróliga helyett. A felnőtt női csapatunk a D csoportba került, ahol is a görög Ethnikosz mellett a SIS Roma, a német Spandau 04 Berlin és házigazda Mulhouse WP együttesével fog csatába szállni. A legfontosabb klubsorozatunk csütörtöktől-vasárnapig tart.

A program szerint 1. nap még csak az edzésen lesz a hangsúly ugyan is Mihók Attila által vezetett csapatunk csak a 2. napon kezdi meg a játékot. Az első mérkőzésük a DFVE csajoknak pénteken este a francia Mulhouse WP csapatával lesz. A szombati napon két mérkőzés is vár a lányainkra, reggel a görögökkel, este az olaszokkal játszunk, vasárnap pedig a németekkel zárjuk a BL-t.

Női Bajnokok Ligája – DFVE meccsnaptár


Garda Krisztina a sorolásról a Duol.hu-nak a következőt nyilatkozta: Korábban Kassán is huszonnégy órán belül három meccset játszottunk, akkor két ellenfelünk később a négyes döntőbe jutott. Most is hasonló beosztást kaptunk, ami, azt gondolom, nonszensz. Ez az első számú nemzetközi sorozat, nehezményezem, hogy ilyen sorsolás lehet.  A teljes cikk itt érhető el; Garda Krisztina nyilatkozata – duol.hu


A selejtező csoportból az első három helyezett jut tovább a legjobb tizenhat közé, a két leggyengébb teljesítményt nyújtó csapat pedig az Euro Kupbába folytatja.

Hajrá DFVE! Hajrá ÚJVÁROS!