Hompót-Miskovicz Zsuzsanna, a DFVE úszásoktatás vezetője, így foglalta össze az eseményeket:
„Idén a Mikulás nappal összekötve rendeztük meg az úszóversenyt, amelyen közel 200 kisgyermek mutatta meg tudását. Természetesen ezen a napon mindenki győztes volt, és átvehették a megérdemelt aranyérmüket a DFVE Mikulásától.”

Az eseményt követő héten, december 9. és 13. között nyílt órákat szerveztek, ahol a szülők betekinthettek az úszásórák mindennapjaiba. Ezek a lehetőségek nemcsak a gyermekek fejlődését mutatták meg, hanem azt is, hogy az oktatás milyen pozitív hatással van a kicsikre.
„Újabb sikeres évet zártunk, hiszen rengeteg gyermek tanul nálunk úszni. Látszik rajtuk a boldogság és a szeretet az úszás iránt. Ez arra ösztönöz minket, hogy a 2025-ös évbe is lelkesedéssel vágjunk bele, és még több tudást adjunk át nekik” – mondta el Zsuzsi.

A DFVE úszásoktatás nemcsak a gyermekek számára nyújt lehetőséget arra, hogy biztonságosan elsajátítsák az úszás alapjait, hanem a közösség élményét is erősíti. Az idei évzáró események pedig ismét bebizonyították, hogy a gyerekek jó kezekben vannak és örömmel járnak az egyesületünkbe úszni.
Gratulálunk mindenkinek! Teljes galéria itt!


