Szerdán hazai pályán fogadta a DFVE női vízilabda csapata az UVSE együttesét az OB I következő fordulójában. A találkozón végül a vendégek 20–14-es győzelmet arattak.
A mérkőzés első negyede biztatóan alakult a hazai csapat számára. A DFVE jól kezdte a találkozót, és végig tartotta a lépést az UVSE-vel, így az első játékrész végén 3–3-as döntetlen állt az eredményjelzőn.
A második negyed azonban döntőnek bizonyult: ebben a szakaszban az UVSE több hibánkat is kihasználta, és 7–3-ra megnyerte a játékrészt, amivel jelentős előnyt alakított ki.
A fordulás után a DFVE igyekezett rendezni a sorokat, és a harmadik, valamint a negyedik negyedben már kiegyenlítettebb játékot láthattak a nézők. Ezekben a játékrészekben sikerült közelebb kerülni az ellenfélhez, azonban a korábban kialakult különbséget már nem tudtuk ledolgozni.
A mérkőzésen sok emberhátrányos helyzetbe kerültünk, amelyeket az UVSE nagyon jó hatékonysággal használt ki. A sok kapott gól jól mutatja, hogy védekezésben voltak hiányosságaink, amelyeken a csapatnak a következő mérkőzések előtt mindenképpen javítania kell.
A DFVE számára most az a legfontosabb feladat, hogy a következő találkozókra stabilabb védekezést alakítson ki, és rendezze a játék ezen részét a bajnokság folytatásában. 💙🧡
