Támogasd a sikereinket!

támogatom

BL: Óriási hajrát láthattunk, nagy közönségi támogatással

A Bajnokok Ligája csoportkörének 4. mérkőzésén a DFVE női együttesünk a görög Alimos NAC Bettsont fogadta szombaton 17 órakor a Fabó Éva Sportuszodában. A lányaink hatalmasat küzdöttek, mindent beleadtak, de végül egy találattal maradtak alul. A közönség hálás tapssal ismerte el a pólósaink játékát.

A közönség most is hatalmas támogatást adott a pólósainknak, köszönjük!

Dunaújváros – Alimos NAC Betsson 11-12 (2-2, 4-4, 1-3, 4-3)

DFVE: Maczkó – Jonkl, Kardos L., Dobi 2, Horváth, Mahieu 3, Szabó, Garda 5, Kardos D. 1, Pál, Lovász. Vezetőedző. Vad Lajos.

Alimos NAC Betsson: Tzourka – Megens 2, Kovatsevits, Rakintzi, S. Karipidou 1, Chaldaiou, Asimaki 1. Csere: V. Karipidou, Koolhaas 3, Bitsakou, Tsimara 1, Kontogianni 4.

Statisztika itt nézhető meg!


A duol.hu hírlap a mérkőzésről a következőt írta:  „A játék Maczkó Lilla remek védésével kezdődött, a kontrából kapufát lőtt a DFVE. A vendégek hátrányból is lőttek egyet Maczkónak, válaszul Lovász is bombázott egyet a kapus füle mellé, de kimaradt a helyzet. Aztán a görögök szereztek vezetést a második percben, majd ismét Maczkó, és a vendég kapus is bravúrra kényszerült. Mahieu egyenlített, aztán Garda kiállítását használta ki Kontogianni, de Garda utána góllal írta be nevét a jegyzőkönyvbe, 2-2.

A második negyed a DFVE jó védekezésével kezdődött, ráadásul az első percben Mahieu villant és vezetett a Dunaújváros. Sőt, Pál Réka kiállítását ezúttal nem tudták kihasználni a görögök, akik valamiért szinte „állva” maradtak, amit Dobi Dorina ügyesen használt ki, 4-2. Nem sokáig örülhettünk az előnynek, mert a holland válogatott Koolhaas után S. Karipidou a góljával behozták a hátrányukat. A DFVE válaszlépése kimaradt, sőt újból Maczkó bravúrjára kényszerültek. Pált végleg kiállították, az újabb emberelőnyt a hazai kapus teljesítménye miatt ezúttal sem tudták kihasználni a vendégek. Azonban a negyed felénél Tsimara egy szépen kijátszott helyzetből talált be, 4-5. A görögök „pusztító” védekezéssel állították meg a DFVE támadásait, a felfokozott tempóban ismét Maczkóra támaszkodott a hazai csapat. Aztán ötmétereshez jutott a Dunaújáros, Garda pedig védhetetlenül lőtte meg a gólját. Aztán jött az újabb fordulat, mert egy perccel a vége előtt Horváth helyet csinált, Garda pedig fantasztikus bevágta a labdát a hálóba. Sajnos a görög válogatott Asimaki révén a túlfeszített hangulatban egyenlítettek a görögök. Amire már csak egy fantasztikus kapufával válaszolt a Dunaújváros… ” Teljes összefoglaló itt olvasható el. 


Mérkőzést követően a sajtótájékoztatón Vad Lajos vezetőedző és Szabó Nikolett DFVE játékos így értékelt:

– Főleg a védekezésünkben aprókat hibáztunk, ezért öt-hat olyan gólt kaptunk, amikor átlőtték a blokkjainkat, úgy, hogy mellette komoly kapusteljesítményünk is volt. Támadásban pedig az a baj, hogy téthelyzetben a játékos sajnos visszanyúl az ifjúsági korszakában tanultakhoz, mert akkor ezek bementek, de ma már nem – mondta a vezetőedző.

Garda Krisztina ötször talált be az ellenfél kapujába

 – A lövés előtt nem voltak bennem különleges érzések, csak azért szurkoltam, hogy ne forduljanak rám. Aztán, ahogy nem sikerült, akkor az jutott az eszembe, hogy na jó, akkor legközelebb megpróbálom, hogy néhány centivel lejjebb sikerüljön! Sajnos sokszor előfordul, hogy nem lépek el egy lábtempóval, hanem inkább rányúlok az ellenfélre védekezésben, és ezen még van mit csiszolni, hogy ne pontozódjak ki mindig idő előtt – mondta Szabó Nikolett


Köszönjük, hogy velünk voltatok az év utolsó mérkőzésén is!

Folytatás a BL-ben 2024. március 9-én hazai medencében a Mulhouse csapata ellen. Részletek a LEN oldalán!

Hajrá CSAJOK! Hajrá ÚJVÁROS!