A SIS Róma erősebbnek bizonyult – nincs ok a szomorkodásra

A DFVE lányok a mai napon már egy mérkőzést játszottak, amin bravúros győzelmet arattak és ezzel szinte bebiztosították a továbbjutásukat, így az olasz SIS Róma együttesétől a vereséget könnyebben viselik.

Fotós:WPinside


DFVE – SIS Roma 10-15 (2-7, 2-0, 2-4, 4-4)

DFVE: Aarts, Maczkó (kapusok),  Garda 4, Horváth 2, Mucsy 2, Sümegi 1


Az ellenfél első négy találatára nem tudtunk reagálni, de a 3:57 percben Mucsy Mandula talált a kapuba és ezzel megszerezte az első gólunkat. A teljes jegyzőkönyv a LEN-results oldalon érhető el.


Sajben Nikikoletta – a DFVE Női játékosa – facebook.dfve.eu oldalunkon a következőket mondta el: –  Sajnos egy 4-0 -ás első negyeddel kezdtük, gyorsan kaptunk talán négy perc alatt négy gólt, de utána tudtunk a három negyeden keresztül egy olyan játékot játszani, ami úgy gondolom, hogy a Rómát is meglepte. Azt is hozzátette, hogy nagyon higgadtan tudták kezelni a védekezést és a támadást is, összeszedettek voltak. Szomorkodniuk nem kell, hiszen mindent kiadtak magunkból. A nyilatkozatát azzal zárta, hogy büszke a csapatára.

A Mihók Attila vezetőedző csapatára holnap délelőtt 9.30 órakor még egy mérkőzés vár a német Spandau 04 Berlin ellen, melyet élőben a LEN TV – n tudtok követni.

Hajrá LÁNYOK! Hajrá ÚJVÁROS!