E.ON Női OB I. 9. fordulóját a győri együttes ellen a DFVE lányok könnyedén megnyertek, így ezzel a győzelemmel, a bajnokságban veretlenül a tabella élére álltak.
UNI-GYŐR GYVSE – DFVE 4-14 (1–2, 0–1, 3–8, 0–3)
DFVE: Maczkó – Dobi D. 7, Sümegi N. 2, Jonkl Cs. 2, Mucsy M. 1, Sajben N. 1, Somogyvári L. 1 Vezetőedző: Mihók Attila.
A találkozó után a sajtótájékoztatón a két vezetőedző – Mihók Attila és Vogel Zsolt – valamint a mérkőzésen 7 gólig jutó Dobi Dorina, és az idén az első gólját megszerző Finta Zsuzsanna értékelte az összecsapást, melyet itt tudtok megnézni.

A DFVE vezetőedzője, Mihók Attila elmondta, hogy egy hasznos mérkőzést játszottak és persze nagyon örül annak, hogy végre mindazoknak lehetőséget tudott adni jelentős időben és kiélezett helyzetekben, akik eddig inkább a lelátóról vagy a cserepadról szurkoltak nekik.
– Vártam ezt a meccset és azt kaptam, amit szerettem volna.

Az értékelésen Dobi Dorina, a DFVE játékosa kiemelte, hogy azzal a céllal jöttek, hogy a védekezésüket stabilizálják és kevés gólon tartják a győrieket.
– Szerintem ez sikerült és én elégedett vagyok.
