Támogasd a sikereinket!

támogatom

Női OB I. – Minden negyedet megnyerve jutottak tovább a lányok

A DFVE női vízilabda együttesünk csütörtökön este hazai medencében fogadta a BVSC csapatát, s végül minden negyedet megnyerve győzött. Ezzel továbbjutott a legjobb négy közé és elődöntőt játszhat az UVSE csapata ellen.

Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

DFVE – BVSC 11-6 (3-2, 3-1, 3-2, 2-1)

DFVE: Aarts – Horváth 1, Sümegi 2, Garda 2, Szabó, Mahieu 2, Dobi 2. Csere: Maczkó (kapus), Sajben N., Mucsy 1, Pál, Jonkl, Somogyvári 1, Kardos D. Vezetőedző: Mihók Attila.

BVSC: Kakas – Ármai 2, Urvári, Polák, Mészáros Farkas 1, Fekete 1, Gémes 2. Csere: Tóth, Bereczki, Batizi, Kolarova, Kele, Kenderes. Vezetőedző: Stieber Mercedes.

Gól emberelőnyből: 3/8, illetve 2/6.
Gól ötméteresből: 1/1, illetve 0/0.


A Dunaújvárosi Hírlap  a következőképpen írt a mérkőzésről:

Az első negyedben pár támadás kellett, mire bemelegedett a hazai csapat – három és fél hete játszottak utoljára tétmeccset –, a vendégek góljára a harmadik támadás után született az első hazai felelet Horváth ejtése révén. Aztán Garda és Sümegi is betalált, s máris 3-1-volt az állás, de a nyolc perc vége a vendégeké lett, ekkor egyre zárkóztak fel, kihasználva a hazai hibákat. Egyébként a felek kemény, de nem durva védekezéssel operáltak, hisz’ mindössze egy kiállítást ítéltek a játékvezetők a nyolc perc során.

Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A második felvonás kimaradt lehetőségekkel indult, majd a második hazai előnynél Kakas védett bravúrral, bezzeg az első DFVE kiállítást góllal bosszulta meg a BVSC, 3-3. A vezetést, többek között Aarts parádés hárításának is köszönhetően, nem sikerült átvennie a fővárosiaknak, ezzel szemben Mucsy, Dobi és Mahieu is megtalálta az utat az ellenfél hálójába, máris sokkal jobb volt az eredményjelzőre tekinteni, 6-3.

A térfélcsere után elsőként a kapusok jeleskedtek, Kakas 67, Aarts 70 százalékos, egészen magas hatékonyságon állt, így befagyott az állás percekre, hogy aztán Somogyvári pókhálózza ki a felső sarkot, aztán egy hibából a BVSC is megtörte gólcsendjét, Mihók Attila nagy bosszúságára. Ami aztán nem csökkent, amikor a második hazai kiállítást is góllal büntette Ármai, 7-5. Sümegi tett róla, hogy ne kelljen még jobban izgulni, amit az újra helyére került védekezés után Dobi csak fokozott, és kialakult a legnagyobb különbség, 9-5. Az utolsó negyedben Aarts teljesítményére és a jó védekezésre alapozva ehhez még egyet hozzátett a DFVE.


Szép győzelmet arattak lányaink, amelynek köszönhetően a Női Országos Bajnokság legjobb négy csapata között láthatjuk. Szeretnénk megköszönni a szurkolóknak, hogy ennyien kilátogattak a hétköznapi mérkőzésre a Fabó Éva Sportuszodába, és kitartóan buzdították a lányokat. Nagyon hálásak vagyunk a támogatásért! 

SZÉP VOLT LÁNYOK! HAJRÁ ÚJVÁROS!