Sikeres DFVE nyári tábor, Sárbogárdon

A DFVE egyesület 5 éve szervez  Nyári úszó- és sporttábort Sárbogárdon az 5 és 14 éves korosztály számára. Kezdettől fogva a Petőfi Sándor Gimnázium biztosít helyszínt a felejthetetlen programoknak. A tábor jellegzetessége, hogy minden gyermek a saját kerékpárjával teszi meg az iskolától az uszodáig az utat, mely oda-vissza 5 km-t jelent. A résztvevők minden nap úszásoktatásban részesültek a sok-sok változó program mellett.

A táborozók kerékpárral közlekedtek az iskola és az uszoda között

A részletekről és érdekességekről Kaszás Anitát, a DFVE oktatóját kérdeztük:

– „Célunk volt, hogy a gyermekek a tábor ideje alatt jól érezzék magukat, legyenek maximálisan lefoglalva, ne unatkozzanak, ezért próbáltunk minél több sportprogramot, kézműves foglalkozást besűríteni az öt napba.  A programok során mindvégig a jókedv, a vidámság volt jellemző. Az önfeledt szórakozás és az érdekes programok biztosították a kellemes kikapcsolódást a gyermekek számára. Megtekintve a program során készített fényképeket, meghallgatva a gyerekek, és szülők véleményét a táborról, személyesen úgy értékelem, hogy a tábor sikeresen zárult, és a gyerekek maradandó élményekkel tértek haza.”

Petőfi Sándor Gimnázium tornatermében zajlottak a sportfoglalkozások

A tábor heti programjai között számos érdekes program volt, mi arra voltunk kíváncsiak, hogy a sárbogárdi cápáknak mi volt a kedvencük?

– „Minden nap igyekeztünk valami „jó” programmal szórakoztatni a gyerekeket. Nehéz ezek közül kedvencet választani. Remélem a táborozóknak az ÚSZÁS volt az egyik kedvenc programjuk. A fiúk nagyon élvezték a sportversenyeket, minden reggel nagy izgalommal készültek az aznapi kosárlabda csatára. A lányoknak nagyon tetszett a karkötő fűzés is, ami több napon át lekötötte délutánonként őket. Az egyik legmelegebb délután kicsit félve társasjáték bajnokságot rendeztünk, de nagyon örültünk neki, hogy ennek a programnak is nagy sikere volt. A gyerekek nagyon várták a „Lángos és a palacsinta party-t”. Talán a legjobban várt esemény mégis a VÍZIPISZTOLY CSATA volt, ahol kicsik és nagyok önfeledten sikoltozva rohangálhattak.”

A kedvenc program címet a vízipisztoly csata nyerte el

A tábor véget ért, de a munka a folytatódik tovább a Sárbogárdi Egyed Mihály Tanuszodában, hiszen a délutáni foglalkozások július végéig tartanak. 

A nyári időszakban, egész júliusban hétfőn és szerdán délutánonként 16:00-18:15 óra között úszásoktatás zajlik. Az úszásoktatáson túl, pedig szombatonként Babaúszást  tartanak.

Egész évben a DFVE vizes foglalkozásnak az Egyed Mihály Tanuszoda ad otthont

Az augusztusi hónapban visszavonul az oktatói csapat, hiszen ez lesz számukra a pihenő és egyben a felkészülés, tervezés időszaka, ugyanis a hónap közepétől kezdődnek a jelentkezések a következő tanévi órákra. Szeptembertől, pedig ismételten várják a szakképzett oktatók, szakemberek a gyerekeket és felnőtteket az órákra.

A táborról a képgaléria a DFVE Úszásoktatás, Sárbogárdon című facebook oldalunkon érhető el.