A három pontot a zöld-fehérek vitték

A DFVE női együttes kedden este a zöld-fehérek ellen játszotta a bajnokság 16. fordulóját. A februárban találkozó fordulatosabb volt, mint a mostani, ám a végére Garda három góljával szépítettek a lányok.

A mérkőzést ismét a vezetőedző, Mihók Attila vezetésével történt, visszatérhetett a méltó pozíciójára, BVSC elleni piros lapja utáni eltiltását letöltötte.

Fotó: Dunaújvárosi Hírlap

FTC-Telekom– Dunaújvárosi FVE 8–4 (2–0, 2–0, 2–1, 2–3) 
Ferencváros: Neszmély – Pőcze, Gurisatti, Simon-Illés 3, Leimeter, Farkas 1, Kuna. Csere: Tóth-Csabai 2, Millot, Máté 1, Vosseberg, Petik 1, Fráter. Vezetőedző: Gerendás György.
DFVE: Aarts – Horváth, Dobi, Mahieu 1, Garda 3, Mucsy, Szabó. Csere: Sajben N., Jonkl, Somogyvári, Pál, Kardos D. Vezetőedző: Mihók Attila.
Gól emberelőnyből: 4/11, illetve 1/12.
Gól ötméteresből: 0/0, illetve 2/2.


Sokáig csak a fogást keresték egymáson a felek, aztán Tóth-Csabai és Simon-Illés góljaival elléptek a hazaiak, miközben a DFVE-nek minden lehetősége kimaradt. Csakúgy, mint a második negyedben, ami alatt megduplázta előnyét a Fradi. A harmadik elején végre Mahieu megtörte az újvárosi gólcsendet, de ez csak pillanatnyi öröm volt, mert erre Simon-Illés két emberelőnyös góllal felelt. Nagyobb baj volt, hogy a vendégek akcióból, előnyből, centerből sem tudták bevenni Neszmély kapuját, de mivel Aarts is a helyén volt, a különbség nem nőtt tovább.

A záró felvonásban továbbra is hadilábon állt a helyzetkihasználással a DFVE, s miután a Fradi újabb két gólt szerzett, 8–1-nél már csak a tisztes végjátékban bízhattak. Ebben Garda előnyből végre betalált, majd a Mahieu által kiharcolt büntetőt is értékesítette, így kozmetikázni tudott a végeredményen – írta a duol.hu.

Fotó: Dunaújvárosi Hírlap

A mérkőzést követően vezetőedző Mihók Attila így értékelt:

Részünkről elsősorban a fórkihasználás volt az, ami miatt nem lett ez szoros találkozó. Végig volt lehetőségünk arra, hogy közel maradjunk a Fradihoz, de most nem találtuk meg a rést a védelmükön, igaz, a lövéseink sem voltak igazán minőségiek. A védekezés rendben volt, hoztuk az elvártat, ennél sokkal többet nem reméltem, de kicsit kevesebb emberhátrányt igen, azt el tudtam volna képzelni. Amennyiben van területünk, a lövőszázaléknak ennél jobbnak kell lenni, hogy szoros találkozót játsszunk a Ferencvárossal. 


A Női együttesre még a héten két edzés vár -csütörtök és péntek – majd  pihenőre mennek, ugyanis a hétvégén nincs mérkőzésük. Igazán megérdemlik, az elmúlt hónap igen kemény volt.

Az alapszakaszból még két forduló van hátra, a harmadik hely akkor válik matematikailag biztossá, amennyiben a következő fordulóban legyőzik a sereghajtó Tatabányát. Sőt, még a második hely is meglehet nekik, de ehhez már az kell, hogy az előtte álló UVSE a BVSC vagy a Fradi ellen kikapjon, és az utolsó fordulóban a lányok pedig legyőzzék.