A Bajnokok Ligája 1. fordulóját szombaton a spanyol Mediterrani csapata ellen a lányok 9-13-as győzelemmel zárták. A bravúrt megkoronázták egy kis Bacelona városnézéssel. A kikapcsolódást követően pedig visszacsöppentek a bajnokságba, ugyanis a visszavágóig három bajnoki mérkőzés vár rájuk.
Ma, Szeged együttes ellen ugranak vízbe, majd hazai medencében fogadják szombaton a Szentes csapatát. A bajnokságban a zöld-fehérek ellen, szoros mérkőzést követően, oda lett a veretlenség, de a megfiatalodott, új együttesünk ez miatt egy percre sem szomorkodhat.
Maczkó Lilla, kapusunk a Facebook oldalunkon megosztott beharangozó videóban elmondta: – Úgy gondolom, fegyelmezett játékkal, betartva a megbeszélteket magabiztosan el kell hoznunk a három pontot.

Az E.ON Női OB I. 12. fordulóját ma, 12.30 órakor játszák a szegedi Tiszavirág uszodában. A két csapat egymással október végén találkozott, akkor 14-8-ra nyertek a lányaink.
Hajrá CSAJOK! Hajrá ÚJVÁROS!
A Bajnokok Ligája 1. fordulójáról itt tudsz többet megtudni.