Magabiztos győzelem az év első mérkőzésén

Szombaton került megrendezésre E.ON Női OB I. 7. fordulója, melyen a DFVE lányok Tatabánya együttese ellen, hazai pályán magabiztos győzelmet arattak.


DFVE–Tatabánya 20–7 (3–1, 5–1, 7–1, 5–4) 

DFVE: Aarts – Dobi 6, Horváth 1, Szabó 1, Mucsy 1, Sümegi 3, Kardos D. Csere: Maczkó (kapus), Jonkl 4, Sajben, Mahieu, Garda 3, Somogyvári 1, Erdélyi. Vezetőedző: Mihók Attila.


Nem sokáig kellett izgulniuk a hazai nézőknek a hetedik helyezett elleni találkozón. A kicsit döcögősebb kezdés után a második negyedben már rálépett a gázra a DFVE, és a szünetre eldöntötte a mérkőzést. A találkozó során Mihók Attila több felállásban is játszatta együttesét, ami az előttük álló feladatokra való felkészülést szolgálta – írta a  duol.hu.


Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő/ Dunaújvárosi Hírlap

Mihók Attila a sajtótájékoztatón, mely a Facebook oldalunkon elérhető, elmondta, hogy:

Szerdán fontos meccsünk következik Újpesten, ez előtt a Tatabánya ellen a játék minden részegységét tudtuk gyakorolni. Amit az edzéseken próbálunk megcsinálni, azt mindent be tudtunk vetni ezen a bajnokin, ami nekünk nagyon jó és értékelhető volt. 

Az edző kiemelte, örömteli, hogy az ellenfél nem egyfajta bunker vízilabdát játszott, talán picit elengedve a korábban tapasztaltakat, ezúttal nem a különbség minimalizálása volt a lényeg számukra. Hanem támadásban és védekezésben egyaránt teljesen értelmezhető, nyílt vízilabdát játszó ellenféllel szemben kellett helytállni, és kiderült, mi az, ami jól megy és miben kell javulni.

– A meccsen az összeállítható fiatal sorunkat játszattam, tagjai dinamikus és gyors pólóra képesek, és a rutinosabbak a fiatalokkal kiegészülve, esetükben kicsit statikusabb játékot képzelek el. Mind a kettő működött jól, egyedül a negyedik negyedben kapott négy gól az, ami miatt kicsit elégedetlenkedhetek – zárta a szót.


 

Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő/ Dunaújvárosi Hírlap 

Geraldine Mahieu, a mi Zsuzsink a Facebook oldalunkon megosztott mérkőzés összefoglalóban elmondta, hogy az eredménnyel elégedett és gratulál az egész csapatnak.

– Nagyon sok csere volt, hogy mindent ki lehessen próbálni, taktikát, pontosabban a védekezést. 

Nagyon örülünk annak, hogy jó mérkőzés volt, de kiemelte, hogy a szerdai UVSE elleni mérkőzésre fokuszálnak, melyet 19.00 órakor játszanak majd a Hajós Alfréd Sportuszodában.

Végeredmény: DFVE vs Tb. Women Water Polo

Nagyon szépen köszönjük a szurkolóknak, hogy velünk voltak, találkozunk szerdán!

Hajrá LÁNYOK! Hajrá ÚJVÁROS!