ikon-ember

GYEREK IV

 

ikon-edzok-kicsi

Stáb

sztano_tamas
Sztanó Tamás
UTÁNPÓTLÁS EDZŐ
kardos_krisztina
Kardos Krisztina
KAPUSEDZŐ, UTÁNPÓTLÁS EDZŐ
ikon-ember-kicsi

Játékosok

sztano_tamas

Sztanó Tamás

UTÁNPÓTLÁS EDZŐ

Jelenleg vízilabda edzőként tevékenykedek a klubnál. Mindig is közel álltak hozzám a vizes sportok, már egészen kicsi gyerekként az uszodában töltöttem az időm jelentős részét. Úszóként kezdtem, pár év után viszont átpártoltam a vízilabda mellé. Több év bajnokságban való részvétel után kaptam egy lehetőséget, hogy a parton is kipróbálhassam magam. Számomra fontos, hogy az edzéseim mindig jó hangulatban teljenek, azonban úgy, hogy ez a fejlődés és minőség rovására ne menjen. Sportoló múltamból adódóan csapatjátékos szellemiségű vagyok, ezért hiszem, hogy a kitűzött célokat közösen képesek vagyunk elérni.

kardos_krisztina

Kardos Krisztina

KAPUSEDZŐ, UTÁNPÓTLÁS EDZŐ

A DFVE utánpótlás vízilabda edzője vagyok. Gyermekkori álmom volt, hogy edző legyek, így a Testnevelési Egyetemen szakedzői diplomát szereztem. Kisebb kitérő után 2016-ban kezdtem el dolgozni az egyesületnél. Jelenleg a 2010-es csapattal foglalkozom. Nagyon hálás feladat ezzel a korosztállyal együtt dolgozni, hétről hétre látni a fejlődést nem csak a medencében, hanem az élet minden területén egyaránt. Folyamatosan fejlesztjük egymást a gyerekekkel, rengeteg motivációt adnak nekem is a mindennapi munkához és kölcsönösen ösztönözzük egymást jobbnál jobb teljesítmény elérésére Emellett a felnőtt csapat kapusedzője vagyok. Nagy megtiszteltetés és igazi kihívás, hogy felkértek az U20 női válogatott másodedzői posztjára